Stabilan a középmezőnyben
A nemsokára egybeolvadó WorldSkills és EuroSkills versenyek sorában, amit a szakmák világ-, illetve Európa-bajnokságának is neveznek, 2010-ben már negyedszer vettek részt a magyar fiatalok. Hazánk 13 szakmában, köztük a szakácsokéban is képviseltette magát.
A szigorú pontozás során az egy bizonyos szintnél magasabbat (500 pontot) elérő versenyzők Medallion for Excellence érmet kapnak, függetlenül attól, hogy szakmájuk megmérettetésén hányadik helyet érték el. Ilyen kitüntetésben részesült Molnár Péter szakács is, aki már rutinos versenyzőnek számít. Az ifjú szakember egy hónappal korábban a luxemburgi gasztronómiai világbajnokságon képviselte Magyarországot, felkészülése során pedig a felnőtt és a katonai szakácsválogatottal együtt edzett a versenyre. Az idei lisszaboni EuroSkills döntőben egyébként ebben a szakmában indult a legtöbb versenyző, szám szerint tizenkilenc, feladatuk többféle apró falatka és egy öt fő részére szóló, többfogásos menü elkészítése volt. A zsűrizésnél nemcsak az ételek minőségét értékelték, hanem a tisztaságot is, de még a kukákat is ellenőrizték, hogy mit dobtak ki a versenyzők. A mezőnyben Molnár Péter végül a 12. helyet érte el. n
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >