Stabil jövőképpel bír a hazai nagyvállalati szektor
Óvatos optimizmus és stabilitás jellemzi a hazai nagyvállalatok idei évi kilátásait – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A legnagyobb hazai cégek egyéves várakozásait jelző mutató mindössze 1 ponttal csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. A cégek elsősorban saját helyzetükkel bizakodók, hiszen a beruházási szándék és az árbevétel-növekedés várt mértéke is emelkedett, miközben a makrogazdasági környezetet kissé negatívan látják.
A hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nagyvállalatok aktuális gazdasági helyzetéről és növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index gyakorlatilag alig változott év vége óta, ugyanis mindössze egy ponttal csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. „A nagyvállalati vezetők körében végzett felmérésünk szerint óvatos optimizmus jellemzi a szektort, a cégek várakozásai stabilnak tekinthetők a következő egy évre. A vállalatok elsősorban saját helyzetükre vonatkozóan pozitívak – hiszen a vállalati részindex az előző negyedévhez képest változatlanul 12 ponton áll –, miközben a gazdasági környezettel kapcsolatban kissé negatívak, a makrogazdasági részindex ugyanis -2-ről -4 pontra mérséklődött” – mondta el Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.
A hazai nagyvállalatok saját kilátásaik kedvező megítélésénél az árbevételt és a beruházásokat illetően is optimisták. A szektor átlagosan 2,3%-os árbevétel-növekedéssel számol, ami jelentős előrelépés a tavaly év közben elért mélyponthoz képest (1,2%). Beruházásban a cégek több mint fele (53%) gondolkodik idén, ami kifejezetten jó aránynak tekinthető, miközben a foglalkoztatottak létszámának alakulásánál nem figyelhető meg jelentős elmozdulás, hiszen a vállalatok túlnyomó része nem tervez munkaerő-felvételt (82%) az előttünk álló egy évben.
vegyes gazdasági kilátások
A makrogazdasági környezettel kapcsolatban most enyhén mérséklődtek a várakozások, aminek oka, hogy a vállalatok jelentős része (35%) forintgyengülésre számít a következő 6 hónapban. A gazdaság helyzetét illetően egyéves időtávon a vállalatok többsége (67%) a jelenlegi növekedési ütem fennmaradását valószínűsíti. Hároméves időtávon viszont már a gazdaság további élénkülésével számolnak a legnagyobb arányban, hiszen az előző negyedévi 31% helyett most 42% vélekedik így. Ezzel párhuzamosan számottevően, 14%-ról 23%-ra megnőtt a gazdasági visszaesésre számító cégek aránya is az előző negyedévhez képest, ez azonban nem befolyásolja jelentősen a várakozásokat, és összességében a vállalatok szerint 2022-ig még erősebb lehet a gazdasági fellendülés.
Kapcsolódó cikkeink
A változó körülményekhez való alkalmazkodás nélkül sötét jövő vár a magyar agráriumra
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon…
Tovább olvasom >K&H: nemcsak az otthont védi a lakásbiztosítás
A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >