Magazin: Drágult a tök
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ mezőgazdasági- és élelmiszeriparitermék-piacainak tendenciáit. A KSH és az AKI Piaci és Árinformációs Rendszer (PÁIR) adataiból még a rövid távú kiskereskedelmi üzleti döntések előtt is érdemes pontosan tájékozódni.
A legutóbbi piaci jelentésből kiderül, hogy a Budapesti Nagybani Piacon néhány hete megjelent a választékban a kanadai/orange sütőtök is. A 36. héten 230 forintért kínálták kilogrammonként, ami 10 százalékkal felülmúlta az előző év ugyanezen hetének árát. Az idén betakarított barna héjú vöröshagyma termelői ára 2017 23–36. hetében 24 százalékkal elmaradt (86 forint/kilogramm) a 2016. év ugyanezen időszakának átlagárától.
***
A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza fronthavi jegyzése 150–160 dollár (USD)/tonna között ingadozott 2017. szeptember első hetében. A párizsi árutőzsdén ezalatt (Euronext/MATIF) 150 euró/tonnáig süllyedt a termény legközelebbi lejáratra szóló jegyzése. Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában szeptember első napjaiban sem érkezett vételi vagy eladási ajánlat a malmi és a takarmánybúzára, így a kereskedésük továbbra is szünetelt.
***
Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 122,8 euró/100 kilogramm volt 2017 1–34. hetében, ami 10,6 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára (24,35 forint/darab) 21,7 százalékkal emelkedett 2017 1–34. hetében az előző év ugyanezen időszakának átlagárához viszonyítva.
***
Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 91,71 forint/kilogramm volt 2017 júliusában. A zsírtartalom 0,02 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,01 százalékpontos csökkenése és az alapár 1 százalékos növekedése miatt a nyerstej átlagára 1 százalékkal emelkedett júliusban a júniusihoz képest, és 39 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának átlagárát. A nyerstej kiviteli ára 104,72 forint/kilogramm volt 2017 júliusában, az előző havit 3 százalékkal, az előző év azonos hónapját 31 százalékkal haladta meg. A kiviteli ár 14 százalékkal volt magasabb a termelői átlagárnál. //
Kapcsolódó cikkeink
Egyre több gazdálkodó lát lehetőséget a sütőtöktermesztésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fellendült a marhahús exportja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU nettó exportőr a tojást és a tojástermékeket tekintve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

