Spórolnak a háztartások a válság miatt
A recesszió miatt a háztartások közel háromnegyede visszafogta kiadásait, legtöbben a nyaraláson, az öltözködésen, illetve a szórakozáson és a kultúrán takarékoskodnak – közli a Népszabadság a BellResearch kutatócég felmérését.
A BellResearch a válság hatásait vizsgálta azon mintegy 2,9 millió, folyószámlával rendelkező hazai háztartás körében, amelyben a háztartásfő 18-64 éves.
Az eredmények szerint a vizsgált háztartások 43 százaléka saját bevallása szerint éppen csak kijön a jövedelméből, minden hatodiknak (16 százalék) hónapról hónapra anyagi problémái vannak, 2 százalék pedig kifejezetten nélkülözésekkel küzd. A jelenlegi anyagi nehézségek – valós vagy vélt – okai között a legtöbben (62 százalék) a válságot jelölték meg. A recesszió negatív hatásaira a háztartások 71 százaléka reagált költéseinek visszafogásával, és további 14 százalékuk tervez hasonló lépéseket. A családok mintegy kétharmada az utazáson, nyaraláson spórol, közel ugyanennyien fogják vissza kiadásaikat a ruházkodásban, illetve a szórakozás és a kultúra területén. 42 százalék nagyobb összegű vásárlásait halasztja el.
A kiadások visszafogásához képest a bevételeket jóval kevesebben próbálják növelni. Többletmunkát az érintettek negyede vállalna, hasonló hányad korábbi megtakarításait éli fel. Minden tizedik háztartás banki hitelfelvétellel, ugyanennyi életbiztosítások felmondásával igyekszik enyhíteni a válság hatásait, míg rokontól, baráttól ennél kevesebben kérnek kölcsön, és vagyontárgyak eladása is csak elvétve jön szóba.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
