Speciális polcokon vonultatja fel a METRO széles választékát
A METRO, mint nagykereskedő, a tusfürdők szempontjából nehéz helyzetben van a drogériákkal szemben. Éppen ezért van szükség folyamatos innovációkra, illetve a szortiment frissítésére, hogy képesek legyenek megfelelni a piacon jelen lévő és fellépő szükségleteknek. Így számos márkájú és típusú tusfürdő érhető el náluk, amelyekkel vásárlóik különféle igényeinek próbálnak megfelelni. Elsődleges forgalmuk a keresztvásárlásokból adódik.
– Legfőbb célcsoportunk a tusfürdők esetében az SCO (Services, Companies and Offices), eladásaink körülbelül kétharmada ehhez kapcsolódik – jelzi Krubl Yvette kommunikációs vezető.
Kiszerelések szempontjából is rendkívül széles skálán mozog a tusfürdőkínálatuk. A 200 ml-estől az 500 ml-esen keresztül az 1 literes termékekig változatos méreteket kínálnak vásárlóik számára. Utóbbi kiszerelést négyes csomagokban teszik elérhetővé. Kisebb kiszerelésű termékeik azonban egyesével is megvehetőek, lehetővé téve így a változatosabb vásárlást.
A tusfürdők esetében két saját márkát forgalmaznak H-Line, illetve Fine Dreaming névvel. Az előbbi elsősorban szállodai láncoknak készül, ebből adódik a nagyobb, azaz 50 és a 250 db-os csomagolás. A Fine Dreaming tusfürdők viszont 300 ml-es kiszerelésben, darabonként állnak a vásárlók rendelkezésére, számos különleges illattal, mint például az aloe vera & joghurt, a milk & honey, az olive, a „for men”.
– Az év végi ünnepi szezonra természetesen tusfürdő-választékunkat is frissítjük – vetíti előre Krubl Yvette. – Elsősorban kedvező kiszerelésekkel igyekszünk vásárlóink igényeit kielégíteni. A kozmetikai ajándékcsomagok ezúttal is főszerepbe kerülnek az ünnepi időszakban – ezek évről évre 90 százalékban új termékeket tartalmaznak. A csomagok további előnye az ajándékozási lehetőség, illetve bizonyos termékek esetében a kedvezőbb ár. Kozmetikaspecifikus polcainkból idén kettő is épül majd, ezeken széles tusfürdőkínálatunk is elérhetővé válik.
A „vevőcsalogatást” számos akcióval kívánják biztosítani a téli szezonban. A speciális kereskedelmi marketingeszközök aktív használatának következményeképpen bíznak a megnövekedett keresletben. Továbbá arra számítanak, hogy az ünnepek alatt emelkedik a különlegesebb, esetleg drágább termékek forgalma is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >