SPAR Everest expedíció: Klein Dávid elindult a csúcsra
Klein Dávid pénteken elindult a Mount Everest 8848 méteres csúcsára, amelyet oxigénpalack nélkül készül megmászni a SPAR-Everest expedíció keretében. Ha sikerrel jár, ő lesz az első magyar, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Föld legmagasabb hegyét.
A hegymászó nepáli idő szerint péntek este hétkor vágott neki a 8300 méteren fekvő hármas táborból a csúcsnak – tájékoztatta az MTI-t az expedíció, amely szerint Klein Dávid úgy döntött, hogy kihasználja a viszonylag kedvező, váratlan szélcsendesebb időszakot, és folytatja a mászást.
A hegymászó pénteken érte el a hármas tábort, ahol azonban csak rövid pihenőt tartott, és elindult a végső kihívásra, a csúcstámadásra.
Klein Dávid a hármas táborból műholdas telefonon elmondta: a helyi serpák kiépítették az expedíciók számára a szükséges köteleket, s a lehetőségekhez képest jól érzi magát. Úgy gondolja, hogy jó esélyekkel indul az Everestre, hiszen eddig kiváló ütemben haladt, és a szervezete a vártnál is jobban bírja a megterhelést.
A csúcsot becslése szerint legjobb esetben mintegy 10 óra alatt, vagyis pirkadatkor éri el a hármas táborból. Palack nélkül jóval lassabban mozog, mint az oxigénpalackos hegymászók. Amennyiben helyi idő szerint reggel 9-10 óra között nem sikerül feljutnia, kénytelen lesz visszafordulni, hiszen ennyi idő után már életveszélyes továbbra is a „halálzónában” tartózkodnia. Dávid alaptábor-vezetője, Török Edina két óránként adóvevőn keresztül egyeztet vele, s kívülről is kontrollálja a helyzetet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >