Spanyolországban hathavi mélypontra lassult az infláció áprilisban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban 2,2 százalékra, tavaly október óta a legalacsonyabbra csökkent áprilisban a márciusi 2,3 százalékról – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística – INE) szerdán közzétett végleges adataiból.
A spanyol statisztikai hivatal közleménye szerint az éves infláció áprilisi lassulásához főként a lakhatás és közműdíjak, a villamos energia, valamint a gáz és az üzemanyagok árának alakulása járult hozzá.
A lakhatás és közműdíjak éves szintű drágulása 4,2 százalékra lassult a márciusi 5,7 százalékról, míg a szállítási szolgáltatások ára 1,6 százalékkal csökkent az előző hónapban jegyzett 0,9 százalékos mérséklődést követően.
Az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára lassuló ütemben, 2,0 százalékkal emelkedett az előző hónapban regisztrált 2,4 százalékos növekedés után. Az alkohol és dohánytermékek drágulása ugyancsak mérséklődött, az előző havi 3,1 százalékról 2,6 százalékra.
Havi bázison az előzetes becslésnek megfelelően, 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak áprilisban a márciusi 0,1 százalékos növekedést követően.
Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított éves maginfláció az előző havi, 2021 novembere óta a legalacsonyabb szintet jelentő 2,0 százalékról 2,4 százalékra gyorsult áprilisban.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves növekedési üteme az előző havival és az előzetesen közölttel megegyezően 2,2 százalék volt az év negyedik hónapjában, havi szinten pedig 0,6 százalékos emelkedést jegyeztek fel az előző havi 0,7 százalékos növekedés után.
Kapcsolódó cikkeink
Belép Portugáliába és Spanyolországban szépségápolással bővít a Zalando
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gyorsult az élelmiszerinfláció Németországban szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 üzletet korszerűsített a Covirán Spanyolországban és Portugáliában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Októberben folytatódott a kilátások javulása, a GKI konjunktúra indexe tizenhárom havi csúcsára ért fel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Trade Airlines járatai leszálltak – fotók és videók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >