Spanyolországban 160 tonna zöldséggel készülnek a paradicsomcsatára
A kelet-spanyolországi Valencia mellett található Bunol városában évről-évre egyre több, idén már 160 tonna zöldséggel készülnek a világhírű paradicsomcsatára, amelyet hagyományosan augusztus utolsó napján rendeznek – számolt be az előkészületekről szerdán Rafael Pérez polgármester.
A 71. paradicsomcsatára, a Tomatinára 22 ezer embert várnak, a létszámot három éve limitálták a túlzott érdeklődés miatt. A paradicsomot hat kamionról öntik majd a tömegbe. Néhány nappal az igazi paradicsomcsata előtt megrendezik a gyerekeknek szánt verziót is, amelyen 8 tonna zöldséggel dobálózhatnak a kisebbek.
A polgármester tájékoztatása szerint idén először társadalmi üzenetet is szánnak az eseménynek, amely a homofóbiával és a nőket sújtó erőszakkal szembeni kiállást is zászlajára tűzi.
Rafael Pérez hangsúlyozta, hogy a városka a rendezvény miatt „nemzetközi kirakatban van”, ezért ezt az alkalmat fel akarják használni a társadalom érzékenyítésére, mert „ez a probléma közös ügy”.
Hozzátette: a bunoli ünnepség idején még sosem történtek ilyen incidensek, de hogy ne is legyenek, 350 rendőr és csendőr vigyáz majd a közbiztonságra.
Legutóbb július elején, a bikafuttatásairól híres pamplonai San Fermín-ünnepen több mint egy tucat férfit vettek őrizetbe nemi erőszak és szexuális zaklatások miatt.
Spanyolországban az elmúlt években a homofóbia mellett a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem is az egyik legfontosabb társadalmi üggyé vált, a törvények szigorítását gyakran követelik tüntetéseken érdekvédő szervezetek, ahogy azt is, hogy a társadalom is minden lehetséges módon ítélje el ezeket a tetteket.
A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy épp a közelben lévő zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek. A fiatalok ezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később már szándékosan ismételték meg otthonról hozott zöldségekkel a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget. Annak ellenére, hogy a hatóságok betiltották, minden évben folytatódott a paradicsomdobálás, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében. (MTI, Fehér Krisztina)
Kapcsolódó cikkeink
Innovatív reklámkampányt indít a spanyol Alcampo
Az Alcampo spanyol hipermarketlánc új, adatvezérelt kültéri reklámkampányt indított, amely…
Tovább olvasom >Országos sztrájk béníthatja a Ryanair spanyolországi járatait
Augusztus 15-től akár év végéig is tarthat az a munkabeszüntetés,…
Tovább olvasom >Paradicsom, a sokoldalú alapanyag – tartósítsuk biztonságosan a Nébih ajánlásával
A paradicsomot a gasztronómia egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb alapanyagaként tartják…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Erős évet zárt a Shein brit leányvállalata, de komoly kockázatok árnyékolják a kilátásokat
Erős növekedést mutatott a Shein brit leányvállalata 2024-ben, miközben a…
Tovább olvasom >