Sorra nyílhatnak a garázsboltok
Dunántúli adatok szerint – miközben az ingatlanpiac továbbra is pang – az elmúlt hetekben szinte az egész térségben ugrásszerűen nőtt az érdeklődés az olcsó, kereskedelmi célú ingatlanok, bolttá átalakítható garázsok után.
A háttérben döntően a vállalkozási kényszer áll. A dunántúli önkormányzatoktól kapott információk szerint a második negyedévben csaknem 20 százalékkal több vállalkozói igazolványt váltottak ki, mint az elmúlt év azonos időszakában vagy 2009 első három hónapjában. A cégbíróságok adatai szerint – különösen május óta – folyamatosan emelkedik a kereskedelmi tevékenységgel foglalkozó betéti társaságok száma is.
A helyi kereskedelmi és iparkamaráknál is úgy látják, hogy az új vállalkozók zömét a tavaly október-november óta tömegesen elbocsátott dolgozók adják, miután sokan már az ellátó rendszerből is kikerültek.
Egyre több helyen nyílik büfé, vegyeskereskedés, ruházati üzlet, de láthatóan növekszik a kisgépjavítók száma is. Ezzel párhuzamosan – még a kistelepüléseken is – ugrásszerűen nőtt a kereslet az üzletnek és műhelynek használható helyiségek iránt – írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >