Sorozatosan bukkan hamis és mérgező termékekre a hatóság

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 12. 06. 13:04

Az utóbbi napokban több kétes eredetű és minőségű, mérgező élelmiszertermékre bukkantak a hatóságok. Akadt köztük pálmaolajjal hamisított tojáspor, több mint 4000 hektoliternyi kész és félkész pancsolt bor, vermut, fuzárium-toxinos liszt és most sem maradhat el a szokásos növényvédőszeres gyümölcs.

Az utóbbi napokban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal három megyei szervezete összesen négy különféle élelmiszerbiztonsági szabálytalanságra is bukkant. A Heves megyei szakértők november végén olyan, az élelmiszeriparban használt tojásporra találtak, amelynek 81 százaléka tropikus eredetű pálmaolaj volt, tehát egyértelműen hamisított termékről van szó, melyet a vidékfejlesztési tárca honlapján található jelentés szerint egy zengővárkonyi gazdasági társaság forgalmazott. A húsz kilónyi keverékben feltűnően kevés az értékes fehérje, koleszterin és zsírtartalom, mely szintén a hamisításra utal.

Még november utolsó napjaiban fedeztek fel pancsolt bort a Bács-Kiskun megyei MgSzH szakértői egy akasztói pincészetnél. Itt óriási mennyiségű, manipulált fehér és vörös borokat, vermutokat talált a hivatal. Például 3850 hektó jelentős mennyiségű idegen eredetű víz hozzáadásával készült erjedésben lévő bort, 200 hektó fehérbort, 120 hektó vermutalapanyagot, 31 hektó vörösbort. Ezen felül már forgalomba hozott boroknál technológiai és jelölési hiányosságot fordultak elő a Duna-melléki Zweigelt és Portugieser, a Dunántúli Merlot esetében. Az MgSzH szerint a Borbála nevű félédes vörös asztali bor nem azonosítható, minősítés nélküli. A Duna-melléki Kékfrankos száraz tájbor természetes színanyagtartalma nem felel meg a Kékfrankos fajtának.

A Heves megyei MgSzH szemfülességének köszönhető, hogy a megengedettnél magasabb deoxinivalenol-tartalmat fedeztek fel gyermelyi búza finomlisztben. Ez a vegyület egy méreg, melyet a gabonát megtámadó gomba termel, méghozzá az utóbbi időben elhíresült fuzárium.

Az MgSzH fővárosi szervezete fedezte fel a Ferihegyi repülőtér MALÉV-raktárban, hogy egy pesti kereskedő cég importált 100 karton szamócájában több a növényvédő szer, mint a megengedett. A 250 kilónyi gyümölcsben 0,2 mg/kg tiametoxam hatóanyag tartalmat mutatott ki, amely hatóanyag esetén a hatályos jogszabályok szerint a növényvédő szer-maradék határérték 0,05 mg/kg, így a mintázott tételben a megengedett négyszerese volt a méreg-tartalom – írja a szabadfold.hu.

Kapcsolódó cikkeink