Sorozatbetörők fosztogatták a szabolcsi dohányboltokat
Nyolc nemzeti dohányboltba törtek be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a bűncselekmények gyanúsítottjai közül négy embert elfogtak, egyet pedig köröznek – közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a betöréseket 2015 októbere és 2016 augusztusa között követték el a tettesek, akik készpénzt és dohányárut vittek el az üzletekből.
A főkapitányság nyomozói és Jonatán Akciócsoportjának tagjai végül Érpatakon fogtak el négy, a betöréssorozattal megalapozottan gyanúsítható férfit, míg ötödik társuk szökésben van, ellene elfogatóparancsot adtak ki.
A négy gyanúsított közül egy 49 éves és egy 31 éves érpataki lakos került őrizetbe, s a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.
A gyanúsítottak lakóhelyén tartott házkutatások során a rendőrök lefoglalták az elkövetéshez használt eszközöket és ruhákat, az ügyben lopás miatt folytatódik az eljárás. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Milliárdos osztalék, stabil ezermilliárdos forgalom – így teljesített 2024-ben az Országos Dohányboltellátó Kft.
Újra átlépte az ezermilliárd forintos árbevételi küszöböt az Országos Dohányboltellátó…
Tovább olvasom >Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Betilthatják a 22 óra utáni alkoholárusítást a dohányboltokban
A 22 óra utáni alkoholárusítási tilalom nem vonatkozik a dohányboltokra,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >