Sörösdoboz formájú kispadok a Viktoria Plzen stadionjában
Sörösdoboz formájú új kispadokat láthatott a közönség az első osztályú cseh labdarúgó bajnokság múlt hétvégi nyitómérkőzésén a nyugat-csehországi Pilsenben (Plzen).
A kispadok eredeti megoldása azonnal felkeltette a cseh, illetve a világsajtó érdeklődését. A prágai lapok hangsúlyozzák, hogy a pilseni futballcsapat és a világhírű helyi sör összefonódása természetes és sok évtizedes múltra tekint vissza.
A legendás sörgyár – Pilsner Urquell – alig egy ugrásra van a stadiontól, és a múltban a csapat nem egy futballistájának adott munkát. A sörgyárban dolgozott egykoron Stanislav Strunc is, a csapat legendás csatára, akinek a nevét ma az a park viseli, ahol Csehország egyik legkorszerűbb stadionja áll.
A klub közleménye szerint a sörösdoboz formájú, bőrbevonatos üléses kispadok megfelelnek a hatályos előírásoknak és maximális kényelmet nyújtanak a játékosoknak és a szakvezetőknek. Az eredeti ötlet állítólag a klubvezetést és a sörgyárat is meglepte, de mindenkinek megtetszett, így gyorsan megvalósították. A két kispadot egy hónap alatt készítették el, s mindegyikük több mint két tonnát nyom. Egy-egy kispad konstrukciójának bevonására 300 négyzetméter alumíniumlemezre is szükség volt.
A „sörösdobozok” a szombati FC Viktoria Plzen-Dukla Praha első ligás mérkőzésen estek túl az éles bevetésen. A mintegy 10 ezer néző örömére a helyiek 4-0-ra legyőzték prágai riválisaikat. A népszerű FC Viktoriához idén visszatért Pavel Vrba edző, akinek vezetésével az utóbbi években több bajnoki címet is szerzett a nyugat-csehországi csapat. A klubvezetés és a szurkolók is most abban bíznak, hogy az idén újra visszahódíthatják a bajnokcsapat címét a prágai Spartától. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új izotóniás termékcsaládot fejlesztett a Pécsi Sörfőzde Zrt.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Két új variánssal bővíti portfólióját a Dreher: érkezik a Dreher Session IPA és a Dreher Citrus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Édesapák üzeneteivel készült nőnapra a Dreher
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki a Bridgestone tatabányai gyárának vezetőjét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >foodora: Így vásárolnak be a magyarok a húsvéti ünnepekre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


