Sörfutás is lesz az idei Csabai Sörfesztiválon
Több mint százféle sör, csülökfőzőverseny, koncertek, kiállítás és idén először sörfutás is várja a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé látogatóit.
Békéscsaba június 14. és 18. között, tizenhatodik alkalommal ad otthont a rendezvénynek – mondta Szarvas Péter, a város polgármestere a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Mint hozzátette, a program kísérőrendezvényeként ebben az évben újra megtartják a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítást és Vásárt, amelyen több mint száz magyarországi és határon túli kiállító mutatja be kézműves termékeit Békéscsaba főterén.
A gasztronómiai seregszemlén a Pécsi Sörfőzde italai mellett a kisüzemi, házi főzdék is bemutatják termékeiket, de lesznek spanyol, cseh, német, angol és szlovák sörök is. A közönség egyebek mellett ribizlis, német fekete, spanyol világos és grapefruitos búzasört is kóstolhat, valamint ki lehet próbálni a szűretlen csokoládésört is, amelyet egy apátsági sörfőzdében készítenek az 1600-as évek óta és amelynek belga étcsoki adja enyhén keserű ízét. Mindezek mellett bemutatkozik Primátor szűretlen búzasöre is, amelyet a World Beer Awards 2013-as versenyén a világ legjobb sörének választottak.
Az italok mellett a csülkös ételeknek is komoly szerep jut: június 17-én óriásbográcsban 1000 adag csülökpörköltet készítenek el a szervezők, másnap pedig csülökpörkölt-főzőversenyt rendeznek. A legjobb ételt készítő csapatot 100 ezer forinttal díjazza a zsűri. Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke elmondta, hogy a versengés során minden évben több mint 140 csapat bográcsában rotyog a pörkölt, amelyet a szervezőktől kapott 4,5 kg hátsó csülökből és zöldségből kell elkészíteni.
A fesztiválon a résztvevőket strandröplabda pálya is várja, de nevezhetnek a sörfutóversenyre is, amelynek különlegessége, hogy frissítő pontjain víz helyett sört kínálnak a futóknak.
A fesztivál öt napja alatt koncertet ad a Wellhello, a Halott Pénz, a Road, a Kowalsky meg a Vega, a Tankcsapda, az Irie Maffia, a Hooligans, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grófo, Bódi Csabi, Szikora Róbert és az R-Go. A rendezvényt Ákos koncertje zárja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egyre népszerűbb a sör alkoholmentes változata Németországban
Egészségügyi okokból, az íze miatt, vagy szimplán a választás szabadsága…
Tovább olvasom >Alkoholmentes korszakváltás: kihívások és lehetőségek a söripar globális porondján
Geopolitikai akadályokkal és új fogyasztói trendekkel néz szembe az európai…
Tovább olvasom >Május 17. ünnep a magyar kisüzemi sörök kedvelői számára
Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >