Soproni és egri borok nyerték a 2018-as Magyar Bor Nagydíjat
Az egri Tóth Ferenc Pincészet 2016-os Leányka Superior és a soproni Luka Enikő Pincészet 2015-ös Kékfrankos borainak ítélte a 2018-as Magyar Bor Nagydíjat a Magyar Borszakírók Köre.

A szakmai szervezet harmadik alkalommal tette közzé azoknak a magyar termelők által készített száraz és félszáraz, fehér és vörös boroknak a Super 12 listáját, amelyeket tagjai az elmúlt évi kóstolási tapasztalataik alapján a legjobbaknak ítéltek – közölte az MTI-vel a Magyar Borszakírók Köre.
A közlemény szerint a verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal rangsorolták az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek kiemelkedő minőségűek és nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek, majd a tizenkettes listákra felkerült fehér és vörös borokat két bizottság kóstolta és pontozta.
A Super 12 listákon ezúttal összesen tizenegy borvidék képviselteti magát, a legtöbb borral Eger (6), Tokaj (4) és Szekszárd (3), míg a Balatoni borrégióból három borvidék összesen öt bora került a legjobbak közé.
A díjakat január 26-án a debreceni Déri Múzeumban adják át. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ipsos kutatás: a magyarok 37 százaléka szívesen kóstolna bio bort
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóközelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Signature 40 – a régió új közös nyelve: Interjú Nagy Mártonnal és Vaszary Ádámmal a Signature Platform 2026-os új dimenziójáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is ünnepelt a Superbrands
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonyi tv-reklámok 2025 – indul a közönségdíj szavazás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
