Soproni borvidék: mennyiségre jó a termés, emelkedtek a felvásárlási árak
Mennyiségre jó, minőségében a korábbi évekétől elmaradó a soproni borvidéken az idei termés, ám a keresleti piacnak köszönhetően a felvásárlási árak emelkedtek – mondta el az MTI-nek szerdán Taschner István hegyközségi elnök.
Szavai szerint a termés 95 százalékát takarították már be, ez összesen 70-80 ezer mázsa lehet; ennek közel tizede került Ausztriába, 500 mázsából például hőkezelt, egész évben fogyasztható mustot készítettek a határ túloldalán.
A vidék zászlósborát, a kékfrankost valamivel 17-es mustfok fölött szüretelték, csakhogy a szeptemberi esők annyira megduzzasztották a szemeket, hogy a betakarítást jó két héttel a szokásosnál később kezdhették meg. A kékfrankos szürete így a napokban zárult – tette hozzá.
Taschner István elmondta: a tavalyinál húsz százalékkal kevesebb szőlő termett a soproni borvidéken az idén; már a virágkötődésnek sem kedvezett a tavaszi időjárás, majd jégverés és szárazság sújtotta a területet.
Mindezek mellett a tavalyi 100 forintról 110-re nőtt az idén az egységes felvásárlási ár a soproni borvidéken.
A hegyközségi elnök emlékeztetett: a soproni borvidék 1400 hektáros, ebből 100-100 hektár a nem termő és az új telepítésű terület. A megművelt 1200 hektárból 700-800 hektáron termelnek kékfrankost. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >