Somogyban is megjelent a szőlőültetvényeket fertőző sárgaság
Somogyban is megjelent a szőlőültetvényeket fertőző sárgaság. A szakemberek Karád környékén mutatták ki a fertőzést, a terület egykilométeres körzetében növény-egészségügyi zárlatot rendeltek el – közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal az MTI-vel szerdán.
A növényvédelmi hatóság a zárolt területről megtiltja a szaporítóanyag ki- és beszállítását, és elrendeli a fertőzött tőkék megsemmisítését. A fertőzött szőlőültetvényeket, valamint a körülötte kijelölt három kilométer széles biztonsági övezetet a felügyelők újraszemlézik, a fertőzést mutató mintákat laboratóriumi vizsgálatra küldik.
A kormányhivatal közölte: a növényvédelmi hatóság a fertőzött területen található elhanyagolt ültetvényekre három évre kötelező védekezést ír elő a terjedésében szerepet játszó amerikai szőlőkabóca ellen. Ha a földhasználó határidőre nem tesz eleget a védekezésnek, akkor közérdekű védekezést rendelnek el a növényállomány eltávolítására és megsemmisítésére.
A növény-egészségügyi zárlatot akkor oldják fel, ha a fertőzést követő két évben nem találnak fertőzött növényt az egykilométeres körzetben zár alá vett területen.
Az aranyszínű sárgaságot okozó grapevine flavescence dorée (FD) phytoplasma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. Az európai szőlők szinte mindegyik fajtája fogékony a betegségre. Magyarországon először 2013 augusztusában észlelték Zala megyében.
A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 százalékkal csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet.
Az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma a fertőzött növény háncsrészében él, önállóan és mechanikai úton továbbterjedésre nem képes. Új területekre és ültetvényekbe elsősorban fertőzött szaporítóanyaggal kerülhet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tájékoztatás a növényvédelmi műveletek elektronikus nyilvántartásáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: nem áll meg a szőlő aranyszínű sárgaság elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


