Sommelier, mint képregényhős

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 07. 04. 10:37

Shin és Yuko Kibayashi álmodta meg az első, „Az istenek könnye” című borászmangát – adta hírül a Borkultusz.

Főszereplője, Kanzaki Shizuku sommelier, a történet középpontjában pedig az áll, hogy a fiúnak össze kell gyűjtenie a világ 12 legjobb borát, mert csak így juthat be elhunyt édesapja borospincéjébe.

A manga igencsak nagy népszerűségnek örvend külföldön, Franciaországban például bestseller lett. És hogy mi késztette az alkotókat, hogy egy borral kapcsolatos mangát készítsenek? Mint a Wine&Spirits magazinnak kifejtették, Shin egyik borpartiján, megízlelése volt a nagy pillanat, amikor egyszerű bort kedvelő személyekből rajongókká váltak. „Csodálatos aromája volt, olyan lágy volt, akár a selyem. (…) Mikor ittuk ezt a bort, úgy éreztük, hogy a bor nem csupán egy újabb alkoholos ital. Innentől kezdve a bor megszállottjai lettünk” – idézi a lap a testvérpárt.

Aztán az élet úgy hozta, hogy mégsem ez a bor lett az „első apostol”, vagyis az első, a 12 legjobb bor közül. Helyette inkább a 2001-es Georges Roumier Chambolle-Musigny Les Amoureuses-re esett a választás. Ennek is megvan persze oka, nevezetesen, ahogy ők fogalmaznak: „aromájában éreztük a nyugalom „drámáját”, és olyan érzés kerített hatalmába, mintha az erdőben sétálnánk – határozottan éreztük „a misztikus tavaszt az erdő mélyén” és „két, egymásba fonódott pillangót” – a képeket, melyek abszolút megfelelnek az első apostol drámájának”.

Mint mondják, a bor ízlelésekor rendszerint képeket látnak – egy személyt, egy tájat, egy tárgyat. Ezek nem jönnek maguktól, időt kell rá szánni, figyelni kell rájuk. „Ha nem kérdezed a bort, nem fog válaszolni” – mondja egyikük a Borkultusz szerint.

Arra a kérdésre pedig, hogy jelenleg mely borok iránt érdeklődnek leginkább, azt mondják, a spanyol, valamint az új-zélandi italok keltették fel figyelmüket. (turizmusonline.hu)

Kapcsolódó cikkeink