Sokan visszasírják 2019-et: éledezik a magyar turizmus, de ez azért még nem az igazi
A magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az idén elérheti a 30 milliót, ami a 2019-ben mért 41 millióhoz képest alacsonyabb, de a tavaly elért 22 millióhoz képest majdnem 1,5-szeres növekedés – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, pénteken közzétett podcast adásában.
Guller Zoltán hozzátette, hogy az idei vendégéjszaka számra vonatkozó becslésüket a turizmusból eddig kinyert adatokra alapozzák. Felidézte, 2019 nyarán indult el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, amely pontos adatokat biztosít egyebek mellett a turisztikai fejlesztésekre, marketing aktivitásra vonatkozó döntésekhez.
Kiemelte, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz beérkező adatok például a szálláshelyekre érkező turisták nemét, életkorát és költéseiket mutatják meg, valamint, hogy mennyi a szálláshely szolgáltatás díja. Az ország valamennyi szálláshelyéről kapnak információkat, amelyek alapján azt is meg tudják mondani, hogy például a labdarúgó Európa-bajnokságra Magyarországra érkező hollandok, németek vagy csehek hol laktak és szálláshelyükön mennyit költöttek.
Végre nem egy kérdés, hogy egy futball meccs megrendezése hasznos-e vagy sem a gazdaságnak, hiszen részletes adatok állnak rendelkezésre egyebek mellett a vendégek számáról, költéséről, szállásáról – mondta az MTÜ vezérigazgatója. Guller Zoltán jelezte, a belföldi vendégforgalomról is pontos adatokkal rendelkeznek a központ működésének köszönhetően.
Kapcsolódó cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >