Sokan vidéken találják meg a turizmustól várt élményt
A turizmusban fontos az élmény, amit egy bizonyos magyar és külföldi vendégkör vidéken talál meg, ahol többek között bemutathatják gyerekeiknek a vidéki életet, a mezőgazdaságot, az állattartást – indokolta a falusi turizmus népszerűségét a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Niklai Ákos az M1 aktuális csatornán pénteken kifejtette: a vidék kihasználta növekedési lehetőségeit, így például azt, hogy a belföldi turizmus 7-8 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, illetve a külföldiek száma idén majdnem 10 százalékkal emelkedett vidéken az elmúlt 15 évi stagnálást követően.
Hozzátette: a vidéki turizmusnak is megvan a szezonalitása, április és november között kiváló lehetőségei vannak. Kiemelte, a nyári szezonnak még nincs vége, a balatoni szezon is meghosszabbodik, a következő hetekben még sok vendégre lehet számítani a vízparti helyeken.
Mindeközben Budapest is változatlanul magas szinten teljesít, a szállodák 80-90 százalékos foglaltsággal működnek – jegyezte meg az elnök. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Állami támogatási terv
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeresd a Balatont! A STRAND Fesztivál a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel közösen indít kampányt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Erő a kraftban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


