Sokallják az onlinekassza árát a románok
Felháborodtak a román vállalkozók, szerintük áremelés következik a kasszák online bekötése után. A pénzügyminisztérium becslése szerint a cégeknek legfeljebb 40-60 euró közötti összegbe kerülne az átállás, a becslések azonban inkább 200 euróról szólnak. A kormány szerint nem kell feltétlenül kicserélni a pénztárgépeket, esetenként az összeköttetés megoldható lesz egy szoftverfrissítéssel. Csakhogy számos géptípus nem alkalmas az online kapcsolatra – írta a Népszabadság.
Felháborodással fogadták a hírt a román vállalkozók a kasszák online bekötéséről, szerintük az átállás többletköltsége miatt áremelések jönnek majd. Egy pénztárgépeket és könyvviteli programokat forgalmazó cég alkalmazottja úgy becsülte, hogy egy kisvállalkozás számára legalább ezer lejbe (mintegy 65 ezer forintba) kerülhet az új pénztárgép, szoftverrel együtt. Pluszköltséget jelent a terméknevek beprogramozása, az állandó internetkapcsolat és a megfelelő modem beszerzése, valamint a személyzet betanítása is. Külön kell fizetni a vidéki kiszállásért is.
Egyes becslések szerint az átállás legalább 200 millió eurós pluszforgalmat jelentene a kasszákat forgalmazó vállalkozásoknak. Eközben Romániában úgy vélik, amelyik boltban nem adtak blokkot eddig, ezután sem fognak.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem marginális jelenség: rendszerszintű problémává vált a hamisítás Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

