Sokallják az az Egervin borászatért az egymilliárdot
Az érdeklődők egyike sem ajánlott legalább nettó egymilliárdot az Egervinért a felszámolás alatt álló borászat értékesítésére kiírt második pályázaton. A felszámoló újabb tendert ír ki, melyet még az idei szüret előtt le akar zárni.
Második alkalommal is sikertelenül zárult a pályázat az egri borászat egykori zászlóshajója, az Integrált Borgazdasági Zrt., vagyis a volt Egervin vagyonának értékesítésére – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Szűcs Zoltán, a felszámoló cég regionális igazgatója.
A felszámoló Ratis Kft. által kiírt tenderben nettó egymilliárd forintos kikiáltási ár szerepelt. Több érdeklődő is akadt, de egyikük sem kínált a felszámoló által meghatározott érték feletti árat – közölte Szűcs Zoltán. A 2009 áprilisa óta felszámolás alatt álló cég, a követelések szerint 2,2 milliárd forinttal tartozik a hitelezőknek – tette hozzá.
A társaság teljes vagyonát, vagyis az egri borászati üzemet, a pincerendszert, illetve a 26 ezer palackos borkészletet együttesen csak második alkalommal hirdették meg, ám az egyes vagyonelemeket külön-külön már korábban 3 alkalommal próbálták értékesíteni.
Ebben a helyzetben továbbra is az a felszámoló célja, hogy még a szüret, vagyis a szőlőfelvásárlási szezon beindulása előtt új tulajdonosa legyen az üzemnek. Ezért hamarosan új pályázatot ír ki.
A borászati üzemben jelenleg nem folyik termelő tevékenység, de karbantartás igen, vagyis sikeres értékesítés esetén rövid idő alatt üzembe állítható a termelő kapacitás – idézi a felszámolót az origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megújult a KOMETA – Jó étellel a jó életért
Buona vita!, azaz jó élet lett az olasz gyökerekkel is…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >