Sokaknak nem tetszik az új Agrárkamara
Míg az agrárkamara a februárban esedékes választásaira készül és az Új Nemzeti Agrárkamara március 28-i alakulására készül, egyre több szervezet jelenti be távolmaradását. Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő közleményben kritizálta az új kamarai rendszert.
Úgy véli, Fidesz saját képére formálja az agrárképviseleti rendszert. Az előbbihez hasonló a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének (MOSZ) véleménye is, ezért bojkottálják a választást, ahogy a Magyar Gabonafeldolgozók Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége (Gabonaszövetség) is hétfőn bejelentette: nem indulnak az agrárkamara választásán. Sajnálattal szembesültünk azzal, hogy az Agrárkamara felállításához kapcsolódó választási szabályzat nem ad arra lehetőséget, hogy Gabonaszövetség aktív részese lehessen az alakuló szervezetnek.
Kifogásolják, hogy a január 11-én publikussá váló választási szabályzat miatt csak tíz nap állna rendelkezésünkre, hogy választási listákat állítsanak, amit kevésnek találnak. Ezért az elnökség döntése szerint nem indítanak listát a kamarai választáson és más szervezet listáját sem támogatják. De a szerkesztőségünknek megküldött közleményükben bejelentették, hogy a szövetség szívesen együttműködik szakmai kérdésekben az agrárkamarával. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >