Sok turista látogat télen a Balatonra, de jobban ki lehetne használni az adventi időszakot turisztikai szervezetek szerint
Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban ki lehetne használni az adventi időszakot.

Több is kihozható volna az adventi időszakból
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az MTI-nek vasárnap megküldött közleményben azt írta, már a karácsonyi időszak előtt is számos olyan rendezvényt tartanak, amelyek ismét bebizonyíthatják, hogy a Balaton nem zárt be a nyári időszak végeztével, és a téli Balaton is vonzó úti cél lehet a magyar családok számára.
Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció egyik tanácsadója a közleményben azt emelte ki, hogy az adventi időszakot összefogással a balatoni települések programgazdái jobban is ki tudnák használni. Ehhez az kellene szerinte, hogy a finn utazási szakemberek példáját kövessék a régió településeinek vezetői, turisztikai- és marketingszakemberei.
Felidézte: az 1980-as években a finn hatóságok új turisztikai stratégiát dolgoztak ki Lappföld tartományban, ennek központi eleme a Mikulásfalu volt Rovaniemi városában. A sikeres kampány miatt a lapföldi Mikulás lakhelyét évente több mint félmillió utazó keresi fel, akiknek mintegy 60 százaléka külföldi, a többi pedig belföldi látogató. A Mikulás alig hatvanezer fős városának környékén a turisták 2,9 millió éjszakát töltenek el.
A finn modellhez hasonlóan megtervezett és jól kivitelezett Mikulás-projekt olyan téli turisztikai szezont teremthetne a balatoni régióban, amely nem csak magyar, de a környező országok családjait is utazásra késztetné. Egy jól átgondolt terv alapján működő úti célon a vendégek az átlagnál többet is költenének még akkor is, ha a decemberi időszak nem a főszezon ebben a régióban – tette hozzá a szakember.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A világsztárok a hangulat mellett a turizmust is felpörgették
Világsztárok adták egymásnak a színpadot Budapest megakoncert-helyszínein az elmúlt héten.…
Tovább olvasom >Vitályos Eszter: a turizmus Magyarország egyik húzóágazata
A turizmus Magyarország egyik húzóágazata, jelenleg Magyarországon több mint 400…
Tovább olvasom >Nemzetközi felmérés: rekordmagas az utazási kedv Európában a globális feszültségek ellenére is
Az éghajlatváltozás, a globális bizonytalanságok és a geopolitikai zavarok ellenére…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >