Sok közel-keleti ország gabonaellátása kerülhet veszélybe Ukrajna lerohanása miatt
Az ukrajnai háború miatt kenyérhiány léphet fel több arab országban, köztük a polgárháború sújtotta Jemenben is, ahol így is milliókat éhínség fenyeget- figyelmeztetett a Middle East Monitor nagy-britanniai székhelyű hírportál hétfőn.

Sokaknak hiányozhat az ukrán gabona
A portál a washingtoni székhelyű Middle East Institute (MEI) elemzésére hivatkozva emlékeztet arra, hogy a közel-keleti országok elsősorban Ukrajnából és Oroszországból szerzik be a gabonát, a kenyérhiány pedig tüntetéseket és bizonytalanságot okozhat a térségben.
Az intézet kiemelte: Ukrajna gabonaexportjának mintegy fele az észak-afrikai régióba kerül.
„A háború esetén fellépő ellátási nehézségek súlyos csapást mérnének az élelmiszerimportra berendezkedett országokra, például Egyiptomra, Jemenre, Líbiára, és Libanonra” – áll a jelentésben.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium tavalyi jelentése szerint a közel-keleti térség államai több mint 36 millió tonnányi gabonát importáltak, nagyrészt Ukrajnából és Oroszországból. A jelentésben arra is figyelmeztettek, hogy ez az importmennyiség Iránban, Irakban és Szíriában a szárazság és az egyre gyakoribb hőhullámok miatt emelkedni fog.
David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója máris kijelentette, hogy a háború „drámai hatással lesz” a régióra.
A WFP adatai szerint egyedül Szíriában – amely a 2011-ben kezdődött polgárháború előtt saját maga el tudta látni élelemmel az állampolgárok zömét – mintegy 12,4 millió embert fenyeget a bizonytalan élelmiszer-ellátás. Az ország tavaly 1,5 millió tonna gabonát importált, nagyrészt Oroszországból. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megszavazták az ukrán szabadkereskedelmi megállapodást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ukrán mezőgazdasági és élelmiszeripari termék vámmentes lehet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Botrány az ukrán tojások körül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
