Sok kisvállalkozás maradhat le az alanyi mentességről, ha nem lép időben
Az alanyi áfamentesség összeghatára január 1-jétől 18 millió forintra emelkedett, de a vállalkozóknak február 28-ig nyilatkozniuk kell, ha élni akarnak a lehetőséggel. Csongár Gábor adószakértő szerint sokan nem tudják, hogy a korábban kiállított áfás számlákat módosítani kell, és érdemes február 28-ig megtenni a bejelentést a NAV felé. A szakértő úgy véli, a következő években akár – 400 forintos euró árfolyammal számolva – 34 millió forintra is nőhet az értékhatár, ugyanis 85 ezer euró lett az Unió által megengedett alanyi adómentes értékhatár, eddig nyújtózkodhatnának a tagállamok.
2025. január elsejétől a korábbi 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedett az alanyi adómentesség felső határa. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek tavalyi és idei teljesítési dátummal kiállított számláinak nettó értéke nem haladja meg ezt az összeget, nem terheli forgalmi adó (áfa) az értékesítéseit. Ez vonatkozik termékekre és szolgáltatásokra is. A lehetőség azonban nem automatikus, mert nyilatkozniuk kell a vállalkozóknak, ha szeretnék, hogy rájuk is vonatkozzon az új értékhatárral kapcsolatos szabályozás. Ezt február 28-ig lehet megtenni a NAV-nak megküldött nyilatkozattal.
Eddig mintegy 830 ezer vállalkozás (egyéni vállalkozók, társas vállalkozások stb.) választották az alanyi adómentes formát. Idéntől azonban becslések szerint újabb 30 ezer kisvállalkozás számára nyílik meg a lehetőség – ezek azok, akik tavaly nettó 12 milliónál többet, de 18 milliónál kevesebbet számláztak a teljesítési dátumot figyelembe véve, illetve hasonló összeghatárt terveztek 2025-re.
Vevőknek is, vállalkozásoknak is kedvező az új szabály
Csongár Gábor
„A kisvállalkozásoknak kedvez ez a szabály, főleg azoknak, akik magánszemélyeknek értékesítenek. A cégek ötven százalékos plusz keretet kaptak az áfa nélküli értékesítésre. Ez hatalmas lehetőség, hiszen a nagyoknál kedvezőbb árral tudnak szolgáltatni. Míg egy nagyobb bevételű vállalkozásnál pl. a magánszemély vevőnek ki kell fizetnie az áfát, egy olyan kisvállalkozásnál, amelyre érvényes a szabályozás, a magánszemélyek is olcsóbban (áfa nélküli áron) vásárolhatnak”
– emelte ki Csongár Gábor, az Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft. tulajdonosa, okleveles forgalmiadó-szakértő.
Mivel a szabály visszamenőlegesen 2025. január 1-vel él, ezért a korábban kibocsájtott számlákat módosítaniuk kell azoknak, akik kérik, hogy rájuk is vonatkozzon.
„Az eredetileg kiállított százalékos adókulcs használata helyett az alanyi adómentességet választó cégeknek újból ki kell állítani a számlákat, az alanyi mentes megjelöléssel. Az adómentesség választásától számított ésszerű határidőn belül, jellemzően nyolc napon belül kell ezeket a számlamódosításokat elvégezni”
– hívta fel a figyelmet az adótanácsadó. Csongár Gábor javaslata szerint érdemes minél előbb megtenni a NAV-nak a nyilatkozatot.
Akik pedig idén kezdik vállalkozásukat és megfelelnek az alanyi adómentesség szabályainak, időarányosan vehetik igénybe a lehetőséget.
Nem csak a katások örülhetnek
Az adótanácsadó kiemelte, hogy a szabályozás vonatkozik az összes egyéni vállalkozóra, így nem csak a katás vállalkozók választhatják az alanyi adómentességet 18 millió forintos értékhatárig, hanem az átalányadózók, vállalkozói személyi jövedelemadó szerint adózó egyéni vállalkozók, valamint a társas vállalkozások is nyilatkozhatnak áfamentességükről, ha megfelelnek az ezzel kapcsolatos előírásoknak.
A külföldön értékesítő kisvállalkozások számára is él a lehetőség
Csongár Gábor szerint– aki nem csak adószakértő, hanem közgazdász is – hazánkban is megfontolandó, hogy az elkövetkezendő években még tovább emelkedjen az alanyi adómentes értékhatár, 34 millió forintra. Hozzátette, hogy az EU-ban tagállami hatáskör az alanyi adómentes összeghatár megállapítása, maximum 85 ezer euróig emelhetnék meg, ha akarnák, ez jelenleg nagyjából 34 millió forint.
„Arra még felhívnám a kisvállalkozások figyelmét, hogy szintén január elsejétől lehetővé vált az uniós adómentesség. Ez azt jelenti, hogy azok a kisvállalkozások, amelyek olyan tagállamban értékesítenek, ahol hasonló alanyi adómentességi szabályok vannak, mint Magyarországon, itthonról külföldre 100 ezer euró összbevételi értékhatárig tudnak értékesíteni vagy szolgáltatást nyújtani alanyi adómentesen”
– ismertette a kevésbé ismert szabályozást az adószakértő.
Kapcsolódó cikkeink
Óvatos kivárásban a hazai kkv szektor
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a…
Tovább olvasom >AM: tovább fejlődnek a hazai élelmiszeripari vállalkozások
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a hazai, minőségi élelmiszert…
Tovább olvasom >GVH: az új mesterséges intelligencia stratégiában jó irány a kkv-szektor támogatása
A mesterséges intelligencia (MI) stratégia megújítása több ponton is összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >