Sok félreértés jelenik meg az onlinekasszákról
Számtalan félreérthető információ lát napvilágot a pénztárgépek online átállása körül. A legtöbb probléma abból adódik, hogy sokan összekeverik a pénztárgép, illetve az onlinekassza-rendszer fogalmát. A vita tovább élesedett, amikor a nemzeti dohányboltok körül megjelentek hiteltelen reklámüzenetekkel próbálkozó, ügyeskedő vállalkozók.
A félreértés abból adódik, hogy több forgalmazó úgy kommunikál, mintha már lenne komplett, engedélyezett, AEE egységgel összeszerelt pénztárgépe – mutat rá a Laurel Számítástechnikai Kft. ügyvezetője. Szabó Ervin hangsúlyozza, a Laurel volt az első és egyetlen, amely élőben demonstrálta megoldását, engedélyezett készülék azonban még nincs a piacon. A Magyar Kereskedelmi Engedélyügyi Hivatal ugyanis még nem adott ki jóváhagyást AEE-egységgel rendelkező készülékre. A hatóság jelenleg öt kérelmet vizsgál, közte a Laurel két rendszerét is, de még egyik sem kapta meg a zöld jelzést.
A vállalat bízik benne, hamarosan megkaphatják az engedélyt az AEE-vel rendelkező pénztárgépeikre. A cég addig is az idő szorításában lévő trafikosoknak azt ajánlja, hogy nyugodtan választhatnak például a Laurel jelenleg is érvényes engedéllyel rendelkező kasszái közül, mert azokat felkészítették az AEE-egység fogadására.
Tehát ha valamely dohánybolt a Laurel december 31-ig működtethető kasszái közül választ, biztos lehet benne, hogy lesz hozzá AEE-egység, nem kell lecserélnie a kasszáját az év végén. A most forgalmazott kasszák és szoftverek már úgy készülnek, hogy az AEE egység utólag könnyen beépíthető, vagy csatlakoztatható legyen. A pluszköltség csak annyi lesz, amennyi az Adóügyi Ellenőrző Egység és a szerelés díja.
Látszólag bonyolítja a trafikosok helyzetét, hogy az NDN Zrt. felé szükséges adattovábbítás kritériumait a szervezet még nem tette közzé. Ugyanakkor a Laurel erre a feladatra is előkészítette pénztárgéprendszereit, így a vállalat kasszái ebből a szempontból is megnyugtató megoldást jelentenek – szögezi le az ügyvezető.
A vállalat vezetője azt javasolja, a trafikosok és üzlettulajdonosok csak megbízható, több éve a piacon lévő forgalmazótól vásároljanak, ne dőljenek be az elsőre kedvezőnek tűnő ajánlatoknak, marketingkonstrukcióknak, minden esetben alaposan tájékozódjanak az ajánlkozó társaság múltjáról, beadott AEE-egységgel rendelkező kasszakérelméről, szakembergárdájának nagyságáról, szervizkapacitásáról.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >