Csúcson a vágósertés ára
A KSH adatai szerint 2017 júniusában a mezőgazdasági termelői árak 2,5%-kal haladták meg az előző év azonos időszakait, ami a növényi termékek árának 3,1%-os csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 13%-os növekedéséből tevődik össze.
2017 júniusában 2016 júniusához képest a gabonafélék ára 7,2%-kal mérséklődött. A gyümölcsök ára 18, az ebben a hónapban jelentős súlyú meggyféléké 27%-kal emelkedett. A zöldségfélék ára 0,8, a vöröshagymáé és a sárgarépáé 14, illetve 17%-kal csökkent, a paradicsomé pedig 31%-kal nőtt (több mint 20%-os volumennövekedés mellett). A burgonya ára 22%-kal csökkent.
Az élő állatok termelőiár-szintje 8,7, az állati termékeké 23%-kal emelkedett. A vágósertés ára 19%-kal nőtt, kilogrammonként 451 forintra, amely az elmúlt évek legmagasabb felvásárlási ára. A vágócsirke ára 2,8%-kal csökkent. Az elmúlt öt hónapban a vágócsirke felvásárlási ára kilogrammonként 250 forint körül stagnált. A tej ára 32%-kal emelkedett.
Ha a 2017. január–júniusa közötti periódust vetjük össze az előző év azonos időszakával, a mezőgazdasági termelői árak 2,1%-kal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 3,0%-kal csökkent, az élő állatoké és állati termékeké 12%-kal emelkedett.
A zöldségfélék ára 4,2%-kal csökkent, a gyümölcsöké 9,6%-kal nőtt. A burgonya ára 7,4%-kal csökkent. A vágósertés ára 25, a tej ára 24%-kal emelkedett.
A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,2%-kal mérséklődtek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,6%-os csökkenéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,7%-os emelkedéséből adódott.
A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 4,9%-kal emelkedett, míg a gépberuházások ára 1,0%-kal volt alacsonyabb. Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításár-index hányadosa) értéke 103,3% volt. //
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >KSH: márciusban a vendégek száma 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1…
Tovább olvasom >Stabil munkaerőpiac várja a vámok hatásait
Márciusban 4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >