Sikertörténet lesz a 2011-es ProWein kiállítás
Minden jel arra mutat, hogy az idei ProWein szakvásár igazi sikertörténet lesz, március 27 és 30. között kerül megrendezésre az esemény. A magyar kiállítók a jövőben 30 százalékkal nagyobb területen mutatkoznak be, mint idén a tíz kiállító. Így az Agrármarketing Centrum támogatásával 135 négyzetméter áll a várhatóan tizenöt magyar boros cég rendelkezésére.
Az exportpiacuk bővítésére törekvő hazai cégek közül az utóbbi évek állandó kiállítói közé tartozik a Tokaj Kereskedőház, a Törley pezsgőkkel és balatonboglári borokkal, a Bock pincészet és Szeremley Huba Első Magyar Borháza.
A bio borok iránti érdeklődést jelzi, hogy tizenöt országból 150 cég jelentkezett termékei bemutatására. Máté Szilvia reméli, hogy ebben a szegmensben is lesz magyar kiállító. Párlat, whisky, likőr, rum és a többi égetett szeszes ital mindig érdekes kínálattal gazdagítja a Proweint. Legközelebb 300 vállalat állít ki. Köztük kisebb cégek is, amelyek regionális specialitásokkal igyekeznek új vevőket szerezni. A magyar színeket a Zwack Unicum német importőr cége képviseli majd.
A legutóbbi Prowein idén márciusban több mint 36 ezer szakmai látogatót vonzott, 51 országból.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >