Sikerrel zárult a középiskolás lányoknak szóló ingyenes tehetségprogram
A CETIN Hungary, Magyarország első mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltatója és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a 2024/25-ös tanévben második alkalommal rendezte meg a STEMpowered by CETIN elnevezésű komplex tehetségprogramot. A részt vevő középiskolás lányok értékelése alapján a program sikeresen teljesítette célját: a pályaválasztás előtt álló lányoknak megmutatni a STEM szakmákban – természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika – rejlő izgalmas lehetőségeket.
A STEMpowered by CETIN a tudatos karriertervezéshez nélkülözhetetlen készségek fejlesztésével támogatja a pályaorientációt, sikerélményhez juttatva a résztvevő 10-12. évfolyamos lányokat. A korábbi programév tapasztalata az volt, hogy a diákok számára azok a való életben is hasznos készségek (soft skillek) fejlesztése a leghasznosabb, amelyek nem kapnak kellő figyelmet a klasszikus iskolarendszerben. A program szervezői ezért az idei évadban erre fordították a legtöbb figyelmet. A lányok önismeretüket, kreativitásukat és kommunikációs készségeiket csoportos foglalkozások segítségével fejleszthették, a pályaorientációban pedig, intézménylátogatások, valamint a CETIN munkatársai segítették őket.
A program sikerét a résztvevők körében végzett felmérés is visszaigazolta. Sokat fejlődött a lányok önismerete: világosabbá vált számukra, mely területeken teljesítenek jól, és mi az, amiben fejlődniük kell. Emellett önbizalmat is szereztek a projektek megvalósításában – ezt a program során többször is volt alkalmuk gyakorolni –, és a tanév végére nagyobb arányban érzik magukat képesnek arra, hogy összemérjék a tudásukat másokkal olyan területeken, amelyeken magabiztosan mozognak.
Az idei program újdonsága volt, hogy egy „osztályfőnök” segített a csapatkohézió kialakításában és támogatta a program zavartalan lebonyolítását. Emellett tapasztalt és szakértő CETIN kollégák („buddy-k”) karrierbeszélgetések során a valós STEM karrierek mindennapjait ismertették meg a diáklányokkal. A program végén a résztvevők alkotói pályázat keretében mutathatták be élményeiket és a tanultakat. A pályázat négy győztese – első, második és megosztott harmadik helyezettje – értékes pénznyereménnyel gazdagodott.
A CETIN Hungary korábbi kutatásából[1] kiderül, hogy a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást, és a pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől. Ahogy az idei tehetségprogram egyik résztvevője fogalmazott: „Sokszor alapvetően előnyben részesítik a fiúkat, gyakran érzem, hogy bizonyos témákban jobban teljesítek, mint a fiúk, mégis elbizonytalanodom, hogy szabad-e nekem fizikával, mérnöki dolgokkal foglalkoznom. Úgy érzem, hogy csak én nem értek dolgokat, a többi fiú biztos igen. Szerintem sok más lány így van ezzel. Nem véletlenül nem ment más lány osztálytársam fizika faktra.”
A második tanévébe érő STEMpowered by CETIN szándéka ezért, hogy a pályaválasztás előtt álló lányoknak olyan alternatívát mutasson, amelyre ritkán vagy egyáltalán nem gondolnak, és segítsen az előttük álló korlátok lebontásában. Egy diáklány szerint a
„program megerősített a STEM tudományok iránti érdeklődésemben, fejlesztette a személyiségemet, olyan ismeretekre tettem szert, amelyek nagyon hasznosak, de az iskolában soha nem beszélünk róluk.” Egy másik résztvevő pedig így válaszolta meg azt a kérdés, hogy mit kapott a programtól: „Tágabb tudást egyes témakörökben, megértő és inspiráló környezetet, példaképeket, akikre felnézhetek, új ismerősöket, valamit rengeteg lehetőséget”
– éppen ez az, amit a CETIN Hungary szeretne nyújtani a programban részt vevő középiskolás lányoknak.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 1300 diák képzését támogatja 30 millió forinttal a Daniella Villamosság Talentum Alapítványa
30 millió forint értékű adománnyal támogatja több mint 1300 diák…
Tovább olvasom >Hatással leszel a világra – munkáltatói márkakampányt indított a CETIN Hungary
A kampány középpontjában álló rövid videó azt mutatja be, milyen…
Tovább olvasom >Új lendület Bük gazdaságának: Együttműködés a szakképzés megerősítéséért
A büki szakképzés erősítése érdekében együttműködési megállapodást kötött Bük Város…
Tovább olvasom >További cikkeink
A „zsugorodó termékek” nyomában – Magyarország élen jár a shrinkflation szabályozásban
A DLA Piper legfrissebb jelentése, az International Shrinkflation Guide, átfogó…
Tovább olvasom >Opten: Félezer alá csökkenhet a cégek száma Magyarországon
Tartós és mélyreható átalakulás zajlik a magyar vállalati szektorban: miközben…
Tovább olvasom >A kollégák elkötelezett munkájának köszönhetően a Tesco 73 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát
A Tesco a napokban publikálta kilencedik élelmiszerhulladék-jelentését, amelyben a hulladék…
Tovább olvasom >