Sikerrel zárult a „Keresd a helyit!” kampány
Sikerült ismertebbé tenni a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeit a „Keresd a helyit!” kampány 12 hete alatt: az elvégzett felmérés szerint 80 százalékra nőtt azon válaszadók száma, akik szerint a helyi termékek minősége jobb a távolról érkező árukénál – jelentette ki kampányzáró sajtótájékoztatóján Oláh Péter, a VAN Alapítvány kommunikációs vezetője.
A kampány során az alapítvány létrehozta országos, helyi termelőket felsoroló adatbázisát, amelyben 2800 kistermelő adatai, elérhetősége található meg. Az Európai Unió (EU) Regionális Fejlesztési Alapja által támogatott, hat hazai régiót érintő kampány célja, hogy széles körben megismertesse a helyi termék fogyasztásának előnyeit, így például helyi munkamegtartó hatását, gazdasági jelentőségét, illetve azt, hogy célba juttatásuk alacsonyabb környezetterheléssel jár. A sorozat novemberben, egy országos kutatással indult el.
A kampány során az alapítvány létrehozta országos, helyi termelőket felsoroló adatbázisát, amelyben 2800 kistermelő adatai, elérhetősége található meg. Az adatbázis ingyenesen hozzáférhető az interneten – mondta el Oláh Péter.
A Közép-dunántúli régióban az adatbázis létrehozásában közreműködött az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Tihanyi Termelői Piac, a zirci Akli Major Piac és a régiós Biokultúra Egyesület. A „Keresd a helyit!” kampány zárásaként a hét végéig a programhoz csatlakozott termelőknek és szervezeteknek 1,8 millió darab ingyenes csomagolóanyagot osztanak ki. A környezetbarát csomagolópapíron a kampány jelmondatát és emblémáját tüntették fel – mondta Oláh Péter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >