Sikeresen lezárult az egységes kérelembenyújtás időszaka
Csaknem 165 ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók az új uniós szabályok alapján meghirdetett 52 agrártámogatási jogcímre, mintegy 5 millió hektár terület után igényelve támogatást – közölte Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: drnagyistvan.hu)
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a megváltozott európai szabályozás jelentős változásokat hozott a támogatások igénylési feltételeiben. Az új előírásoknak történő megfelelés a gazdálkodók részéről alkalmazkodást és adminisztrációs feladatokat jelentett. Az érintettek idén tavasszal nyújthatták be első alkalommal az új rendszerben, az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó igényeiket. Összesen csaknem 165 ezer gazdálkodó adott be egységes kérelmet a Magyar Államkincstárhoz, ez a szám 1,5 százalékkal több, mint 2022-ben volt. A miniszter hozzáfűzte, minden hektár után jár alaptámogatás, az újraelosztó támogatással pedig a kis és családi gazdaságok jelentősen megemelt forrásban részesülnek. A számos változásra való tekintettel elismerés és köszönet illeti a gazdákat segítő kamarai falugazdászokat, a szaktanácsadókat és a folyamatban közreműködőket – emelte ki Nagy István. Hangsúlyozta, a 2023-as év legnagyobb újdonsága az Agro-Ökológiai Program (AÖP), melynek lényege, hogy a korábbi termelési gyakorlatoknál jobban össze lehessen hangolni a természetvédelmet, a jövedelmező és egyben tudatos mezőgazdasági termelést. A program megvalósításához beérkezett kérelmezési adatok messze felülmúlták a várakozásokat. Összesen 62 ezer termelő, több mint 4 millió hektárnyi terület vonatkozásában jelezte támogatási igényét. Ez annak is köszönhető, hogy a programról eredményes volt az Agárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széleskörű tájékoztató kampánya – húzta alá az agárminiszter.
Ilyen beadványok voltak többségben
Szántóföldön a növénytermesztés diverzifikációja, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása, a talaj- és növénykondícionáló szerek, illetve a nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása tekintetében érkezett a legtöbb beadvány. A gyepek esetében a legnagyobb kérelmezett területtel rendelkező gyakorlat a pásztoroló, illetve szakaszos legeltetés, az extenzív gyepek legalább évi egyszeri kaszálása és a gyepek megőrzése volt. Az ültetvényeknél a talajtakarás, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása és a méhekre veszélyes szerek használatának tilalma volt a legnépszerűbb lehetőség – sorolta a tárcavezető.
A miniszter kitért arra is, hogy a másik teljesen új jogcím, a kisebb gazdaságokat előnyösebb helyzetbe hozó újraelosztó támogatás esetében sem volt fennakadás
Az első 10 hektár után járó magasabb összegű támogatásra csaknem 155 ezer ügyfél szerzett jogosultságot, mintegy 980 ezer hektáron, míg a 11 és 150 hektár közötti terület után járó kiegészítő támogatásban mintegy 58 ezer gazdálkodó több mint 2,46 millió hektáron részesülhet. Nagy István kiemelte, a generációváltás jelentős kihívás az ágazatban. Ezért örömteli, hogy az előző időszakhoz képest szigorúbbá váló uniós feltételek mellett is csaknem azonos számban 6,9 ezer fiatal termelő és jelentősen nagyobb területen, mintegy 229 ezer hektárra igényelt támogatást, ami jelentősen meghaladja a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben szereplő értéket – fejtette ki a tárcavezető.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Gazdag zöldségkínálattal találkozhatnak a fogyasztók a húsvét előtti időszakban
Bőséges zöldségkínálattal várják a vásárlókat a hazai boltok, a hazai…
Tovább olvasom >Az MBH Bank tovább erősítette az agrárfinanszírozásban betöltött szerepét
A kedvezőtlenebb piaci és termelési környezet ellenére is tovább erősítette…
Tovább olvasom >Ütemesen halad a részkifizetések teljesítése az Agro-ökológiai Programban
Összesen 12 milliárd forint értékben zárult le részkifizetés az Agro-ökológiai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Komoly átalakulásban a magyar tésztapiac
A szokások változása alapjaiban formálják át a magyar tésztapiacot –…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >Linamar és Gallicoop vezeti továbbra is a Békés vármegyei TOP100 vállalati listát
Továbbra is a Linamar Hungary Zrt. és a Gallicoop Zrt.…
Tovább olvasom >