Sikeres volt az első online TMKlubülés – jövő héten jön a folytatás!

Szerző: Kátai Ildikó Dátum: 2020. 04. 23. 23:00

Közel 70 résztvevővel zajlott az első online „Piackutatóktól első kézből” klubtalálkozó a Trade magazin, a Trade Marketing Klub és a POPAI Egyesület közös szervezésében április 23-án délután. A hagyományos áprilisi találkozó most először került a virtuális térben megszervezésre, öt piackutató bevonásával. A két és félórás virtuális találkozón a téma részben a tavalyi év legizgalmasabb eredményei és az idei év eddig látható adatai voltak. Az előadók kitekintettek 2020 első negyedévére is.

Az esemény házigazdája és moderátora Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője, a TMKlub egyik alapítója volt, aki bevezetőjében kiemelte, hogy a 2019-es év összefoglalója mellett minden előadó kitér a jelen és a lehetséges jövő irányvonalaira is.

Az előadások sorát Turcsán Tünde , a GfK kereskedelmi vezetője kezdte. bevezetőjében rámutatott, hogy 2019 olyan lendülettel sodorta az eseményeket, mintha csak februárban ért volna véget, akkor sem önszántából, egy világjárvány kellett a lendület megtöréséhez.

GfK cím dia: Megtört lendület

A Piackutatók első kézből online TMKlub esemény nyitó diája

Hajnal Dóra, a Nielsen vezető tanácsadója szerint márciustól, mintha egy új könyvet kezdtünk volna olvasni, más irányt vettek az események, mégis lehet  fázisokat tipizálni és hosszabbtávú következtetéseket levonni.

A magyar láncok jelentőségét az új helyzet tovább erősítette, hiszen felértékelődött a közelség és az árubőség, jelentette ki Andreas Christou, a RetailZoom ügyvezető igazgatója.

Sokakat a vírushelyzet kényszerítette arra, hogy életükben először online élelmiszert rendeljenek, így vesztették el „online szüzességüket”, mondta az e-kereskedelem trendjeit ismeretető előadásában Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója.

Végül Orbán Tímea, az Offerista Group country managere mutatta be a prospecto.hu magyar platform és applikáció friss kutatását a koronavírus vásárlókra gyakorolt hatásáról.

A TMK Piackutatók online konferencia előadói

A TMK Piackutatók online konferencia házigazdája és előadói a képernyőn: Hermann Zsuzsanna, Hajnal Dóra, Andreas Christou, Madar Norbert, Orbán Tímea

Az előadások tartalmáról részletes beszámolót a Trade magazin következő, 5-6. számában olvashatnak majd az érdeklődők.

A sort pedig jövő héten csütörtökön, április 30-án folytatjuk egy egész napos konferenciával a promóciók jelenéről és jövőjéről, szintén aktuális piackutatással és megannyi sikeres promóció bemutatásával. Az eseményre még lehet jelentkezni a következő címre kattintva: Promóció konferencia jelentkezés

Kátai Ildikó

Kapcsolódó cikkeink