Sikeres volt a védekezés, eltörlik a vásárlási idősávokat
Sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon, sikeresebb, mint Nyugat-Európa sok államában – értékelt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón, miután 98 nap után véget ért a veszélyhelyzet. Bejelentette: eltörlik a vásárlási idősávokat.
A rendkívüli jogrend jóval rövidebb volt, mint Európa országainak többségében, a kormány időben tudott döntéseket hozni, és a járvány megjelenéséhez képest jóval korábban hozott fontos korlátozó intézkedéseket, mint például az olaszok, a belgák vagy a spanyolok – fejtette ki.
Közölte, a mostantól érvényes járványügyi készültséget hat hónapra hirdették ki, és háromhavonta vizsgálják felül.
Gulyás Gergely bejelentette: mostantól eltörlik a vásárlási idősávokat, a maszkhasználat szabályai viszont maradnak. Kiemelte: úgy látják, a maszkhasználat elegendő védelmet biztosít az időseknek, ezért döntöttek így.
Úgy vélte, ha lesz második hulláma a járványnak, arra a várakozások szerint szeptemberben, októberben kerülhet sor. A nyári meleg várhatóan lassítja a járvány terjedését, így azzal számolnak, hogy az aktív fertőzöttek száma összességében csökkenni fog a következő hetekben, ezért is fontos a megmaradt intézkedések betartása – közölte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Így modellezik a járványokat a magyar kutatók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

