Sikeres nyári szezont zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, a látogatók száma az egy évvel korábbihoz hasonló volt, az árbevétel azonban több mint duplája lett a 2022-esnek és a tervezettnek is – közölte a társaság az MTI-vel.

A történelmi fürdőket továbbra is döntően külföldiek látogatják
A három nyári hónapban a fürdők és strandok vendégforgalma meghaladta az 1,2 milliót, nagyjából megegyezően a 2022. évi látogatószámmal. A június-augusztus közötti hónapok bevétele az idén több mint 6,6 milliárd forint volt, 125 százalékkal meghaladva 2022. azonos időszakit, és 116 százalékkal a tervezettet.
A július közepén berobbant és augusztus végén is tartó kánikula az idén nehezen induló strandszezon forgalmát jelentősen korrigálta. Hétvégi napokon a Palatinuson már a megszokott forgalom volt 6-7 ezer strandolóval, a fürdőzni vágyók száma hétköznapokon is túllépte a 4 ezret. Hasonló volt a helyzet minden strandon: Csillaghegyen, Rómain, Pünkösdfürdőn, a Paskálon és Pesterzsébeten is – írták.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. augusztus végéig mintegy 2,66 millió vendéget fogadott létesítményeiben. A vendégszám 106,4 százalékkal haladja meg az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakit, a forgalom 15,4 milliárd forint volt, 16 százalékkal haladta meg a tervezettet.
A történelmi fürdőket továbbra is döntően külföldiek látogatják, a vendégek közül átlagosan 80 százalék külföldi és 20 százalék belföldi. A nemzetközi megoszlás a korábbi időszakokhoz képest nem változott jelentősen, a legtöbb vendég Nagy-Britanniából, Olaszországból, Spanyolországból, Németországból érkezik.
Augusztus végéig mintegy 13 ezer Zsigmondy Klubkártyát váltottak a vendégek, így már több mint 21 ezer hazai fürdőző használja a kedvezményes lehetőséget a történelmi fürdőkben – tették hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
Turisztikai kisvállalkozásokat támogató digitális kompetenciaközpontot hoznak létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: módosultak az utasbiztosítások feltételei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új fenntarthatósági keretrendszer segíti az élelmiszeripari beszállítói láncokat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 10 tonna állateledel gyűlt össze a Lidl jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták az Év Vidéki Vállalkozói díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

