Sikeres közösségben a Magyar Termékekért – Agóra 11
Az élelmiszeripar jövője ma kezdődik – ezzel a címmel rendezte meg szokásos nyár végi konferenciáját a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft., amely már a 11. Agóra volt. Benedek Eszter ügyvezető kiemelkedő eredményekről számolt be: a Magyar Termék védjegy ismertsége, elismertsége folyamatosan nő, ahogy a védjegyközösség által képviselt összefogás is egyre jelentősebb.
A cikk a Trade magazin 2025/10. lapszámában olvasható.
A MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. már 19 éve azon dolgozik, hogy népszerűsítse a hazai termékeket. 2025-ben 250 védjegyhasználó partnerről, csaknem 6000 védjegyes termékről tudott beszámolni Benedek Eszter. Már 115 ezer olyan fogyasztó van, aki a Magyar Termék védjegyes áruk iránt elkötelezett, tudatos vásárló. Igazán különleges, hogy a Magyar Termék védjegyet a vásárlók több mint 90%-a ismeri, és száz százalékban pozitívan vélekednek róla.
A 250 védjegyhasználó összesen 48 ezer főt foglalkoztat, éves szinten 4700 milliárd forint árbevételt realizálnak. A cégek gazdasági súlya robosztus. Mérföldkőnek számít, hogy a Magyar Termék gyakorlati példákon keresztül bekerült a digitális tananyagba, és hat általános iskolai korosztály ismerkedhet meg vele az órákon.
Benedek Eszter bemutatta reprezentatív kutatásukat is, mely szerint a Magyar Termék védjegyek ismertek, hatékonyak és hitelesek a hazai áruk azonosításában. Különösen fontos információ, hogy a válaszadók több mint fele hajlandó 5-10%-kal többet fizetni a magyar termékekért. Tudják, ha magyar terméket vesznek, akkor magyar munkahelyeket védenek meg.
Nem maradhatott el a szokásos makrogazdasági előadás sem. Pogátsa Zoltán közgazdász felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb kihívása az agrárszektornak a klímaváltozás. Erőteljes a kiszáradási tendencia a világ jelentős területein, az alapgabonák klímatrendjei is nagyon rosszul alakulnak. Ez azt is jelenti, hogy az árak is mennek felfelé. A kávé, kakaó, narancs ára elképesztően megemelkedett. A klímaváltozás brutális hatással tud lenni egy-egy termék árára. Magyarországon néhány éve óriási élelmiszer-infláció volt. A csúcson 45%-kal emelkedtek az árak. Mégsem tudjuk azt, hogy mindez miért következett be – hívta fel a figyelmet Pogátsa.
Szerinte óriási probléma, hogy nincsenek megbízható elemzések arról, hogy mi történt az agrárszektorban. Mindenki a másikra mutogat. Az emberek nem tudják megvásárolni az élelmiszerek egy részét, de közben nem tudjuk, ez miért van. Pogátsa szerint a jelenlegi helyzeten nem segít az árrésstop. Még akkor sem, ha nagyon sok élelmiszer esetében elértük az uniós átlagárat, miközben a fizetések jóval ez alatt vannak.
Ha nincs elemzés, ha nem tudjuk, mi történik az ágazatban, akkor nem lehet jó szakpolitikát sem csinálni – vonta le a következtetést Pogátsa.

Fogyasztó, árrés, túlélés – Az élelmiszer-kiskereskedelem kihívásai ma
A kereskedők kerekasztal-beszélgetéséből kiderült, hogy ezen a fronton is sok megoldásra váró probléma van. Vágyi Erik, az NIQ ügyvezető igazgatója, Bálint Zoltán, a PENNY Market Kft. beszerzési osztályvezetője, Mezei János, a Co-op Star Zrt. kereskedelmi igazgatója, Nagy Attila, az Auchan Retail Magyarország Kft. értékesítési igazgatója nagyon érdekes beszélgetést folytatott a kihívásokról.
Mint kiderült, egyértelműen volumenproblémák vannak, a kosárba kevesebbet tesz a fogyasztó. A fogyasztói bizalom picit nő ugyan, de még mindig nincs a 2021-es szinten sem.
Lehet, hogy van pénz a társadalomban, de senki nem meri elkölteni. Az emberek megveszik, amit eddig is, de az olcsóbb alternatívára esik a választás. Egyre nagyobb az árérzékenység, a fizetés környékén máshogy vásárolnak a fogyasztók, mint később. Ez eddig is jellemző volt, de most nagyon felerősödött. Az árérzékenység egyértelműen a lojalitás rovására ment.
Az árrésstopot nem találták a legjobb megoldásnak a jelenlévők. A mennyiségi eladás nem növekedett jelentősen. Talán a joghurtnál, tejtermékeknél érezhető bizonyos növekedés, de a többi terméknél nincs nagy ugrás a forgalomban.
Nyomott és feszült a légkör, komoly tárgyalások vannak az árakról a beszállítókkal. Érdekes, hogy a beszállítók emelni akarnak, miközben minden arról szólt, hogy le kell nyomni az árakat. A legtöbb esetben az áremelési szándékot nem tudták érvényesíteni, a kereskedők nem fogadták el azokat.
Egyértelműen kiderült, próbálnak hosszú távra gondolkodni a magyar termelőkkel, de rövid távon a túlélés a cél.
Nagy Viktor, a MAGOSZ szakmai titkára részletes információkat osztott meg a legfrissebb KAP-pályázatokról, az aktuális szabályozásokról. Mint elmondta, az élelmiszeripari beruházási pályázatokra jelentős a túligénylés, így pozitív, hogy az ágazatban komoly fejlesztési igény van.
A második kerekasztalban Bokros Gábor, a Gyermelyi Zrt. marketingigazgatója, Koósa Péter, a Detki Keksz Kft. ügyvezető igazgatója és Szirt Tamás, az InFend Energy Kft. műszaki vezetője beszélt az okosfejlesztésekről.
Bár a magyar gazdaságban a beruházások már évek óta visszaesnek, a kerekasztalban lévő vállalkozások komolyabb fejlesztéseket hajtottak végre. Az elmúlt öt évben 22 milliárd forintot fordított fejlesztésre a Gyermelyi, a következő három évben pedig 42 milliárdos beruházást terveznek. A legtöbb területükön: tészta, tojás, növénytermesztés fejlesztenek, mert akkor lehetnek hatékonyak, ha a termelés minden szintje azonos műszaki színvonalon van. Volt raktárfejlesztés, zöldenergia-beruházás, új tojástelep létesítése. Jelentős magánforrásból, de pályáznak is folyamatosan. Az exportértékesítést akarják növelni.
A Detkinél az utóbbi 5-6 évben megemelték a kapacitást, csomagolást automatizáltak. Hárommilliárd forint fejlesztést hajtottak végre, üzem- és raktárterületet bővítettek. Nagyon magas fokú az automatizáltság a magyar kkv-khoz képest a Detkinél, ezért a hatékonysággal nincs gond.
Szirt Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy megfelelő energiamix kialakításával, digitalizációval, fejlesztéssel az energiaköltség 20-30%-a is megspórolható.
Suta György, az EY Magyarország kiskereskedelmi szektorért felelős adótanácsadó partnere néhány kedvező adózási konstrukcióra hívta fel a figyelmet. A generációváltásra is kitért a bizalmi vagyonkezelés szabályainak ismertetésével. De hallottuk mennyire hasznos a Munkavállalói Résztulajdonosi Program vagy a fejlesztési adókedvezmény is.
A rendezvényen átadták a Magyar Termék 2025-ben kiemelkedő partnereinek járó díjakat. A díjazottak között volt a GOF Hungary Kft., a Herbovit Kft. a Maxxon Reklám Kft. és a Nádudvari Élelmiszer Kft.
Jövőre 20 éves lesz a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft.
2026-ban ünnepelhet a közösség, amely kiemelkedő összefogással fejlődött és játszott szerepet a fogyasztók tudatosságának növelésében.
Mert Magyar Terméket vásárolni jó, ha pedig emögé közösségi összefogás is társul, akkor a határ valóban a csillagos ég.
Kapcsolódó cikkeink
Tálcán kínált trófeák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kolbászok, szalámik, taktikák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vészek borzolják a baromfit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felvásárolta a Prosus a Just Eat Takeaway-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kivonulhat Lengyelországból a Carrefour
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >