Sikeres félévet zárt a Hungexpo
A Hungexpo Zrt. az utóbbi évek legsikeresebb félévét zárta az idén, a cég rendezvényeit 2016. január és május között csaknem 300 ezren látogatták, számuk 10 százalékkal nőtt, a vásárokon 2530 kiállító mutatkozott be, 15 százalékkal többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában – közölte a kiállítás szervező csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Hungexpo forgalma az első öt hónapban meghaladta a 4,06 milliárd forintot, ami 33 százalékkal több, mint a 2012-14-es évek átlaga.
A Hungexpo Budapesti Vásárközpont saját kiállítások mellett az idén 16 sikeres rendezvénynek adott otthont, köztük az International AIA group kongresszusának és gála vacsorájának, az egyik ázsiai autógyártó óriás termékbemutató EMEA sales kongresszusának, a PlayIT játékkiállításnak és vásárnak, a Bocuse d'Or Europe nemzetközi szakácsversenynek – tájékoztatott a kiállításszervező társaság.
Az év hátralévő részében augusztusban rendezik a Drónverseny 2016-ot, amely egyben robotika bemutató is lesz, októberben negyedik alkalommal lesz látható az Automotive Hungary Nemzetközi Járműipari Beszállítói szakkiállítás és az Autotechnika Kiállítás. A vásárközpont ad otthont a Dental World nemzetközi fogászati szakkiállításnak és konferenciának, valamint a Tiszta Show tisztítás technológiai szakkiállításnak és vásárnak, újdonságként a a Budapest Music Expo rendezvénynek, novemberben itt lesz az Őszi Esküvő Kiállítás, a Bónusz elektromos zenei fesztivál, a Ponty Show horgászati kiállítás és a Total Dance Fesztivál – tájékoztatott a Hungexpo Zrt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vonzó közönségprogramok várják a 82. OMÉK látogatói
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamarosan nyílik a 82. OMÉK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hagyomány és jövő egy helyen – Vár a 82. OMÉK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >