Sikeres évet zárt az ÖRT
Közel 800 előzetes vélemény, bővülő tagság, szakmai információk sora a jobb megfelelés érdekében – ez jellemezte az ÖRT elmúlt évét.
Kétségtelen, hogy a legtöbben a konkrét és gyors véleményezésről (copy advice) ismerik az ÖRT-öt, akihez reklámetikai kérdésekben fordulhatnak a reklámszakma szereplői. A heti rendszerességgel tartott üléseken tavaly mintegy 800 kampányt vizsgáltak és véleményeztek. Ez nagy segítséget jelent a szakma szereplőinek.A hatósági bírságolási gyakorlat ismeretében, külső – és ráadásul jogi és reklámszakértő – szemmel nézni egy reklámot jelentősen segíti a megfelelés (compliance) munkát a cégeknél. Nem véletlen tehát, hogy tizenhat új taggal bővült az ÖRT, és bár az előzetes véleménykérés a „kedvenc”, tevékenysége ennél sokkal szélesebb kört ölelt fel.
Tíz cégnél tartottunk prezentációt 2019-ben. „Személyre szabottan” és interaktív prezentációkon segítjük tagjaink széles körét eligazodni a reklámozás kérdéseinek útvesztőiben. Számunkra fontos, hogy ne csak a hivatalos kapcsolattartónkkal, hanem a tagvállalataink munkatársaival is kapcsolatban legyünk – hangsúlyozta Gerendi Zsolt, az ÖRT főtitkára. Vannak cégek, akik minden évben elhívnak, hogy az új munkatársak is képben legyenek, vannak ügynökségek, akik egy-egy új ügyfél – új termékkör jobb kiszolgálása érdekében. És persze vannak új tagjaink, akik azért hívnak tréninget tartani, mert szeretnének még jobban megismerkedni a reklám jogi és etikai kérdéseivel – tette hozzá Gerendi.
Ráadásul kilenc konferencián különböző témakörökben tartottunk előadást, amelyeken az étrend-kiegészítő és influencer téma volt a sláger tavaly. Sőt, öt felsőoktatási intézmény meghívásának is eleget tettünk, hogy az új marketinges-reklámos generáció is tisztában legyen a reklámkörnyezet részét képező szabályozás alapjaival. A Tudományos Diákköri dolgozat szerzőjének felajánlott különdíjunkkal pedig további ösztönzést kívánunk adni számukra az etikai kérdések jobb megismerésére– mondta Fazekas Ildikó igazgató.
Az ÖRT monitoring tevékenysége talán kevésbé ismert a reklám szakma szereplői előtt, pedig tavaly négy átfogó vizsgálatot is készítettek. Az NMHH-val kötött társszabályozási program keretében két monitoring (alkoholtartalmú italok reklámja, valamint emberi méltóság kérdése a nemek megjelenítésekor) során közel ezerötszáz reklámját, a nemzetközi program keretében zajlott két vizsgálatban pedig az alkoholtermékek több száz digitális megjelenését ellenőrizték.
Megtiszteltetés, hogy tavaly egy ilyen kiváló szakmai szervezet elnökének választottak, ráadásul Megyer Örs a panaszbizottság elnökeként továbbra is erősíti a csapatot, és ez a további sikerek záloga a szakma és a fogyasztók nagy előnyére – fogalmazott Molnár Kálmán, az ÖRT elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >A jövőnek kell dolgozni úgy, hogy ne vegyük el a fókuszt a jelenről
Kreatív szakemberből lett parfümőr, de Hídvégi Tom szerint mindkét szakma…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >