Sikeres a Red Bull Flying Bach-projekt
Öt ország, tizenkét város és számos rendhagyó helyszín: augusztus 19-én a Red Bull Flying Bach Európai Turné a bonni (Németország) „Alter Plenarsaal”-ból, a Német Bundestag korábbi gyűlésterméből indul útjára. Évekkel ezelőtt politikai viták helyszínéül szolgált, most pedig a Flying Steps jóvoltából a tánckultúra helyszíne lesz.
Bonn után további hat német város következik. Az első nemzetközi előadások szeptember 1-3. között lesznek Észak-Európában: Dániában. Koppenhágában a Dán Királyi Zeneakadémia Koncertterme ad helyet az előadásnak, ahol ifjú tehetségek folytatnak klasszikus zenei tanulmányokat. Rendszeresen fellépnek itt a Koppenhágai Filharmonikusok. Dánia után a csoport Svájcba látogat. Október 27-29. között a Flying Steps Bach előadásukat a zürichi Schiffbauban mutatják be. Az örökségvédett ipari csarnok, az egykori hajógyár ma kortárs színpadi előadások népszerű helyszíne. Ezt követően november 5-6-án és 12-13-án a Red Bull Flying Bach Ausztriában lép fel, Mozart, a klasszikus zene hosszú hagyományokkal rendelkező hazájában. A bécsi Burgtheaterben igazán híres színpadra állhatnak. Mielőtt az előadás visszatérne Németországba, a csoport Törökországba látogat. November 25-26-án a Red Bull Flying Bach következő állomása Isztambul, a hosszú távú hagyomány és fejlődés, a keleti magas kultúra és a modern élet felülmúlhatatlan olvasztótégelye. Tökéletes helyszín a magas kultúrát és a városi művészetet ötvöző előadás számára. November 30-án a Bach találkozása a Break tánccal előadás Ankarába, Törökország fővárosába látogat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >