Shell Fleet Solutions – Együtt minden lehetséges
Veér Lajos, kinevezését követően a Shell Fleet Solutions területének értékesítő igazgatójaként Magyarországért és Romániáért felelős. Bár az új pozíció változást jelent, a közeg cseppet sem ismeretlen Lajos számára, hiszen már 1996 óta erősíti a Shell csapatát. A szakembert a vállalatnál szerzett tapasztalatairól, jelenlegi feladatairól és jövőbeni céljairól kérdeztük.
– Korábbi munkakörei után mennyiben jelent újdonságot a jelenlegi pozíciója?
Az üzemanyagkártyák világa mondhatni, ismerős terep, hiszen a Shellnél épp euroShell üzemanyagkártya üzletkötőként indult a karrierem, most húsz év után pedig ismét ez a világ vesz körül. Nagyon jó érzés látni, hogy ebben az elmúlt időszakban milyen fejlődésen ment keresztül Magyarország, mind az ügyfeleinket, mind a Shell Hungary csapatát tekintve.
– Melyek karrierjének legmeghatározóbb állomásai a Shellnél?
Számos izgalmas feladatköröm volt, dolgozhattam üzemanyag-beszerzés és logisztikai területen, illetve különböző értékesítési csapatok vezetőjeként is. Különösen érdekes volt az Oroszországban eltöltött hat év, amikor az addig számomra ismeretlen időjárási és üzleti feltételek között alakítottuk ki a Shell üzemanyag ellátási láncot. Ez a lehetőség eleinte nagy kihívásnak bizonyult, de később nagyon sok örömöt is leltem benne.
Az elmúlt öt évemet pedig az alternatív üzemanyagok, elsősorban az LNG, azaz a cseppfolyós földgáz, határozták meg. Nagyon sokat tanultam a munkám során, a Shell vezető tudósaival, mérnökeivel és marketing szakembereivel dolgozhattam együtt, hogy tisztább üzemanyag-alternatívát tudjunk kínálni az ügyfeleinknek.
– Hogy látja, hogyan egyeztethetők össze a vásárlók, a vállalat érdekei, figyelembe véve, hogy napjainkban a fenntarthatóság is kiemelt fontosságú szereppel bír?
Azt látjuk, hogy a személy- és kisteherautóknál az elektromos meghajtás fog teret nyerni, míg a nehézgépjárművek esetében – legyen az akár fosszilis akár bio – az LNG fog leginkább előre törni a következő években. Hágában az európai LNG üzletfejlesztési és értékesítési csapatot vezetve szorosan együttműködhettem a kamiongyártó és a nagy FMCG cégekkel, hogy közös projektek keretében demonstrálhassuk a közeljövő változásait. Munkák eredménye most válik igazán látványossá, amikor a meghatározó európai korridorok mentén elkezdődtek az LNG állomások kiépítése.
– Ezeket a tapasztalatokat hogyan tudja hasznosítani az új pozíciója során?
Betekintést nyertem a vásárlói igények, a termékek és a szolgáltatások kínálatának felgyorsult változásaiba. Ennek következményeként jelenleg az a feladatom, hogy vásárlóink, tehát a nagy céges flották és a fuvarozók számára olyan szolgáltatásokat fejlesszünk ki, amelyek egyaránt megfelelnek az ő igényeiknek, valamint a változó digitális és fenntartható világunknak is.
– Hogyan kell ezt elképzelni?
A euroShell kártya és a hozzá kapcsolódó szolgáltatási csomagok folyamatosan bővülnek és európai hozzáférést biztosítanak a Shell minőségi üzemanyagaihoz és minden, a mobilitással kapcsolatos fontos szolgáltatáshoz. Ezt jelzi üzletágunk globálisan megváltozott neve is – a Shell Fleet Solutions elnevezés jól mutatja, hogy ma már messze többet tudunk nyújtani vásárlóinknak, mint ahogy azt én, vagy bárki húsz évvel ezelőtt gondolta volna. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Semsei Rudolf, a Semsei Gastronomy cégcsoport alapító-tulajdonosa Év Menedzsere a Társadalomért Különdíjat kapott
A Menedzserszövetség 30. ünnepi gáláján adták át csütörtökön az Év…
Tovább olvasom >Harmadik kamionos gyorskútja megnyitására készül a Shell Vépen
A Shell folyamatosan bővíti magyarországi töltőállomás-hálózatát, melynek keretében újabb személyzet…
Tovább olvasom >100 éve együtt az úton – 2025-ben 100. születésnapját ünnepli a Shell Magyarországon
Idén ünnepli századik születésnapját a Shell Magyarországon. A vállalat, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >