Semsei Rudolf, a Semsei Gastronomy cégcsoport alapító-tulajdonosa Év Menedzsere a Társadalomért Különdíjat kapott
A Menedzserszövetség 30. ünnepi gáláján adták át csütörtökön az Év Menedzsere kitüntetéseket, köztük a Társadalomért Különdíjat, amit idén Semsei Rudolf, a 460 főt foglalkoztató Semsei Gastronomy cégcsoport alapító-tulajdonosa vehette át.

Semsei Rudolf a díjat Istenesné Solti Andreától, a Shell Hungary Igazgatóságának Elnökétől vette át
Inspirálnak és összefogásra buzdítanak – ezek megkérdőjelezhetetlen közös tulajdonságai a Menedzserszövetség 30. Év Menedzsere Díjátadó Gála kitüntetettjeinek. Az idei jubileumi eseményen újra kiemelkedő példákat állítottak a vendégként megjelent közel félezer hazai vezető elé.
A szövetség legrangosabb társasági eseményén együtt ünnepeltek a hazai üzleti élet kiválóságai. A Shell Hungary a díjátadó gála támogatójaként a Menedzserszövetséggel közösen évek óta az Év Menedzsere a Társadalomért különdíjjal ismer el egy, az üzleti céljai mellett a helyi közösség jóllétéért is aktívan cselekvő, kimagasló társadalmi munkájával példát mutató vezetőt.
„Az Év Menedzsere a Társadalomért különdíj elismeri azokat a vezetőket, akik közösségeikért dolgoznak és jó ügyek mellett állnak ki. Semsei Rudolf, miközben vendéglátóként felépített egy sikeres magyar brandet, ezzel egyidőben, az első hazai melegételmentőként 50 ezer adag ételt juttatott el rendezvényeiről a rászorulóknak. A Shell Hungary díjazottja ezzel a legjobb példát mutatja arra, hogyan tudjuk vállalkozásunk sikerét minél többekkel megosztani” – mondta el a díjátadó eseményen Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary Igazgatóságának Elnöke.
A Shell Hungary és az idei díjazott által képviselt értékek közösek, a fenntarthatóság és a fiatal generációk támogatása révén a jövőbe fektetnek. A vállalat, amely idén ünnepli 100 éves fennállását, vallja, hogy az üzleti siker és a társadalmi felelősségvállalás elválaszthatatlan. Ezen hitvallás jegyében kiemelten kezeli a helyi közösségek támogatását, és több magyarországi szervezettel ápol akár évtizedekre visszanyúló partneri kapcsolatokat.
Kapcsolódó cikkeink
Semsei Rudolf elismerése
A Menedzserek Országos Szövetsége májusban már 30. alkalommal rendezte meg legrangosabb…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf: „Az is törzsvendég, aki évente egyszer jut el hozzánk”
Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja Mi kell ahhoz, hogy…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf : Nálam mindig a vendég az első!
A Vakvarjú éttermek, a Dobay cukrászdák és a Budapest Party…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide…
Tovább olvasom >Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap,…
Tovább olvasom >Apadó vízszint, meleg víz, szúnyoginvázió: vegyes kilátások a Balatonnál
A Balaton partján tökéletes strandidő fogadta a hétvégi látogatókat, ám…
Tovább olvasom >