Semmi nem akadályozhatja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezést
Sem anyagiakban, sem humán erőforrásban nem lehet akadálya a ragadós száj- és körömfájás okozta veszélyek elleni védekezésnek – mondta keddi sajtótájékoztatóján a Győr-Moson-Sopron vármegyei Peresztegen Nagy István.

Nagy István agrárminiszter (Fotó: drnagyistvan.hu)
Az agrárminiszter kiemelte: az elhullott állatok elhelyezésekor a szakemberek minden vízügyi és geológiai szempontot figyelembe vesznek a mélységtől kezdve a vízzáró rétegeken át a talajvíz áramlásáig. Hozzátette: érthető, hogy senki nem örül annak, ha akár több ezer szarvasmarhát kell elföldelni egy-egy helyszínen, de a vizsgálatok alapján a peresztegi teljesen biztonságos. Továbbiakat csak az esetleges újabb kitörési pontok ismeretében lehet kijelölni, és ha ez szükségesnek látszik, akkor azonnal kell cselekedni – mondta Nagy István. A tárcavezető az elföldelés protokollját ismertetve fontosnak nevezte a környéken élők tájékoztatását és informálását. A szakemberek a védekezés eddigi tanulságait mindig azonnal levonták, és azonnal intézkedni fognak akkor is, ha az elföldelésre kijelölt helyszínek ellenőrzését biztosító monitoringkutak vizsgálata ezt indokolttá tenné – tette hozzá. Közölte egyúttal, hogy a fertőtlenítések és a nagytakarítások után kezdődhet az egyeztetés a gazdákkal a kártalanítási kérdésekről.
Az ellentételezés azért is fontos, mert a betegség eltitkolása nagyobb károkat okozhat, mint a teljes kártalanítás összege
Az állam a járványvédelmi infrastruktúra fejlesztését is vállalja, hogy a védekezés magasabb szintre emelkedhessen, és meg lehessen előzni a hasonló eseteket – hangsúlyozta. Ilyenre járványra, mint a mostani, csaknem fél évszázada nem volt példa Magyarországon, a kár összege már most meghaladja a 10 milliárd forintot – mondta az agrárminiszter. Közölte: saját hatáskörben arról is intézkedett, hogy az érintett telepek a lehető leghamarabb megkapják a nekik járó kifizetéseket. A kártalanítási rendszert úgy alakítják ki, hogy azzal a mihamarabbi újratelepítést ösztönözzék, ám a miniszter jelezte, hogy az állományok teljes helyreállítása legalább hároméves folyamat lesz.
Nagy István kormányzati kötelességnek tekinti az összes információ vizsgálatát a járványügyi nyomozás során, hogy a kérdésekre megnyugtató válaszokat kapjanak
A tájékoztatást eddig szakemberekre bízták, de a visszajelzések alapján indokolt, hogy maguk a döntéshozók, a politikusok is személyesen nyugtassák meg a helyieket a településvezetőkkel – hangsúlyozta. Kiemelte: a védekezés egyik legfontosabb tanulsága az, hogy nem elég szabályokat hozni, rendeleteket alkotni, ellenőrizni is kell azokat a teleplátogatási könyvtől kezdve a kontaktok ellenőrzéséig. Az álhírek és valótlan elképzelések terjedése ellen naprakész információkra van szükség – jelentette ki a tárcavezető, aki a sajtótájékoztatón garanciát vállalt a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban a hiteles tájékoztatásra. Kijelentette: egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy viszonossági intézkedésekkel kikényszerítse az uniós partnerektől, hogy ne gátolják általában a magyar magyar termékek exportját, ilyen intézkedéseket az uniós szabályozás szerint csak az érintett zónákra alkalmazhatnak a tagországok. Egyben kérte a magyar vásárlók szolidaritását főként a Győr-Moson-Sopron vármegyei sertéshústenyésztők érdekében, hogy az ott megtermelt, teljesen egészséges hús piaci értékesítését segítsék azzal, hogy magyar húst vásárolnak az üzletekben.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >