Az életmódváltás fiatalít
Sejtszinten fiatalodik meg az ember életmódváltástól – fedezték fel kaliforniai kutatók az első bizonyítékát annak, hogy az egészséges étrendnek, a meditációnak és a mozgásnak együttesen ilyen hatása lehet.
A kutatás során 35 prosztatarákos férfit vizsgáltak meg. Azoknak, akik változtattak életmódjukon, bizonyíthatóan genetikailag megfiatalodtak sejtjeik – írta a BBC hírszolgálata a The Lancet Oncology című szaklapban megjelent tanulmányról.
A tudósok látható változásokat tapasztaltak annak a tíz résztvevőnek a sejtjeiben, akik vegetáriánus étrendre váltottak, tartották magukat az előírt mozgásmennyiséghez, a stresszoldó meditációhoz és jógához.
A változások a kromoszómák végén található „védősapkával”, az úgynevezett telomerrel állnak összefüggésben. A telomer szerepe, hogy óvja a kromoszómát, és megakadályozza, hogy a sejtosztódáskor sérüljön a genetikai információ. Ahogy az ember öregszik, a telomerek rövidülnek, szerkezetük gyengül, ami azt üzenheti a sejteknek, hogy hagyjanak fel a osztódással és pusztuljanak el.
A kutatók azt vizsgálták, hogy elkerülhetetlen-e a folyamat, vagy fel lehet tartóztatni, netán vissza is lehet fordítani. A San Franciscó-i Kalifornia Egyetem Dean Ornish vezette kutatócsoportja szerint megfelelő támogatással meghosszabbíthatók a telomerek. A vizsgálat elején, majd öt év elteltével is megmérték ezek hosszát. Annál a tíz, alacsony kockázatú prosztatarákos férfinál, aki átfogó életmódváltásra vállalkozott, a telomerhossz jelentősen, átlagosan tíz százalékkal nőtt. Ezzel szemben a kutatásban résztvevő többi 25 személynél, akitől nem kértek életmódváltást, három százalékkal csökkent.
A telomerek rövidülését a korral járó betegségekkel, többek közt szívbetegségekkel, valamint a rákkal összefüggésben vizsgálták eddig.
A kaliforniai szakemberek kutatása arra nem terjedt ki, hogy az életmódváltás és a telomerek hosszának növekedése javítja-e a kilátásokat a rák gyógyulására, de úgy vélekedtek, hogy ennek is érdemes lenne utánajárni.
„Ennek a viszonylag szűk körű, próbajellegű kutatásnak az eredményei túlmutathatnak a prosztatarákos férfiak körén. Ha nagy létszámú, a véletlen eredményeket kizáró, kontrollcsoportos vizsgálatok is alátámasztják, amit felfedeztünk, az átfogó életmódváltás jelentősen csökkentheti sok betegség kockázatát és az idő előtti elhalálozást. Génjeink és telomerjeink a velünk született hajlamot jelentik, nem feltétlenül a végzetet” – hangoztatta Ornish.
A londoni Queen Mary Egyetem kutatója, Tom Vulliamy szerint lényeges hangsúlyozni, hogy ez egy kis próbakutatás volt, és meg kell várni, az eredmények megismétlődnek-e egy nagyobb léptékű vizsgálatnál is.
Abban egyetértenek a kutatók, hogy egyedül a telomer rövidülése nem magyarázhatja meg az öregedést, hiszen az emberi telomer rövidebb, mint az egereké vagy a főemlősöké, mégis tovább élünk náluk.
Korábbi kutatások azonban bebizonyították, hogy a mozgásszegény életet élő személyeknél felgyorsul a sejtöregedés, azaz a telomerek megrövidülnek.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI elemzés: Miért élnek szűkösebben a magyar háztartások, mint bárki más az EU-ban?
Képzeljük el, hogy minden uniós ország lakói egy nagy áruházban…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelői árak 2025. májusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 6,9 százalékkal növekedtek
2025 májusában az ipari termelői árak átlagosan 6,9 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >