Segítségre és konkrétumokra számítanak a cégek

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 18. 09:30

Szaladják Linda, az iData Kft. marketing managere szerint az EKÁER rendszerben érintettek konkrét információkra vágynak. A vállalkozók a rendszer működésével kapcsolatos alapvető tudnivalókkal már tisztában vannak, jelenleg olyan speciális, rájuk vonatkozó adatok után kutatnak, mint például a gyűjtőfuvarokkal, vagy a bérmunkákkal kapcsolatos kérdések. Ugyanakkor – az iData Kft.-hez forduló érdeklődők visszajelzései alapján – a cégek a technikai megvalósításban is segítséget várnak.

 Szaladják Linda marketing manager iData


Szaladják Linda
marketing manager
iData

„Partnereink jelentős része szállítmányozó, fuvarozócég, ezért fontosnak tartjuk, hogy segítsük őket abban, hogy minél több információt kapjanak az EKÁER rendszerről. Ennek érdekében még tavaly december elején létrehoztunk egy információs hálózatot, melyen keresztül folyamatos tájékoztatást adunk a legfrissebb EKÁER hírekkel kapcsolatban. A szolgáltatás nem csupán az ügyfeleink számára biztosított, mindazok az érdeklődők, akik weboldalunkon feliratkoznak az EKÁER-rel kapcsolatos hírekre, naprakész információkhoz juthatnak. Emellett igyekszünk megválaszolni minden olyan felmerülő kérdést, melyekre az érintettek nem találnak választ. Minden esetben a NAV hivatalos álláspontját figyelembe véve küldünk információkat, vagy válaszolunk a hozzánk fordulóknak.

Az EKÁER rendszerrel kapcsolatban nem formálunk véleményt, a célunk kizárólag az, hogy más szolgáltatókkal, szoftverfejlesztőkkel, érdekszervezetekkel karöltve megkönnyítsük az érintettek munkáját. Azt gondolom, ha lehetőségünk van segíteni, ezt meg kell tennünk, mert a gyakorlatban sokszor nem könnyű helyesen dönteni, pedig azt látjuk, a szállítmányozók, megrendelők szeretnének jogszerűen eljárni, csak sokszor nem tudják, mit kell tenniük. Megvizsgáltuk az EKAER-szám igénylésének a folyamatát, és kikértük a hozzánk forduló cégek véleményét is, hogy a gyakorlatban is segíteni tudjunk. Összességében az a probléma többek között, hogy hosszadalmas a számok igénylése, de sokan azzal sincsenek tisztában, hogy a fuvarozóval miként tudják közölni a számot, vagy megrendelőként ők maguk hogyan fognak értesülni róla, ha nem kapják meg időben.

Azon dolgozunk, hogy az iTrack GPS Nyomkövető Rendszerünkbe fejlesszünk egy úgynevezett autómegosztást, így a fuvarozócég egyszerűen és gyorsan meg tudja osztani a jármű adatait az EKÁER-szám igénylőjével, ezáltal minden fél tisztában lehet azzal, hogy hol jár az autó. Emellett a kommunikációs terminálunkon keresztül költséghatékonyan el lehet érni a járművek sofőrjeit is, így időben, visszaellenőrizhetően elküldhető a sofőr számára az EKAER-szám, ha az a fuvar indulásakor még nem volt elérhető. Több ingyenes szoftver is van az interneten, melyek segítenek a tájékozódásban és a felkészülésben, ezeket is ajánljuk, az EKAER-es információs híreinkből ezek is elérhetőek.”

Kapcsolódó cikkeink