Segítettek az ALDI vásárlói: több, mint 3,6 millió forint adomány gyűlt össze a Bátor Tábor részére
Ismét jelentős mértékben segítettek az ALDI vásárlói egy jótékonysági szervezetnek: sokan vettek részt az áruházlánc májusi akciójában, amely során az ALDI minden ötezer forint feletti vásárlás után 15 forintot ajánlott fel a Bátor Tábor részére. A vásárlók megmutatták, hogy örömmel támogatják a nemes ügyet, így a május 21-e és 30-a között zajlott akció során összesen 3 674 000 forint gyűlt össze.
Nem ez az első eset, hogy az ALDI segített a daganatos, cukorbeteg, krónikus ízületi gyulladással, valamint haemophiliával kezelt gyermekek és családjaik részérekomplex terápiás rekreációs programokat kínáló szervezetnek: a tavaly decemberi hasonló akció során a vásárlók segítségével több mint 3 millió forintos adomány segítette a Bátor Tábor munkáját.
Az idén összegyűlt, a korábbi évet is meghaladóösszeget az áruházlánc a Nemzetközi Gyermeknap jegyében indított kampánya során gyűjtötte össze a vásárlók segítségével. A Bátor Tábor hálás minden olyan támogatásért, amely a beteg gyermekek és családjaik életét teszi könnyebbé, és önfeledt közös pihenést, illetve gyógyító élményeket kínál számukra. Az összegyűlt adományt a szervezet a krónikus beteg gyerekek igényei szerint kialakított hatvani táborhelyén költi majd el, ahol hamarosan indul az első nyári turnus a 6-12 éves onkológiai betegséggel élő gyerekek számára. A támogatással az ALDI vásárlók a turnus étkezési költségeihez járulnak hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
Érték, elérhetőség és felelősség egy helyen: ALDI – alacsony árak, magas minőség, több üzlet
Kihívásokkal teli környezetben is a vásárlóknak nyújtott minél több előnyre…
Tovább olvasom >A vásárlók bevonásával keres új üzlethelyszíneket a brit ALDI
Az ALDI az Egyesült Királyságban élő vásárlókat kéri, hogy segítsenek…
Tovább olvasom >Megjelent az FMCG-piac 2024. évi kereskedelmi toplistája
Maradt minden a régiben: Lidl, SPAR, Tesco a dobogósok sorrendje!…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új Burger King étterem és megújuló közterület a XXI. kerületben
Várhatóan 2026 elején nyitja meg kapuit Csepel első Burger King…
Tovább olvasom >Rugalmas nyitvatartással és bővülő kínálattal készül a nyári szezonra a PENNY
A PENNY Magyarország a nyári hónapokban is a vásárlói igényekre…
Tovább olvasom >Lángostésztával és halas menükkel tarolt a SPAR – ilyen termékinnovációkat díjaztak 2025-ben
Két újabb szakmai díjjal tüntették ki a SPAR-t nemrég. Az…
Tovább olvasom >