Sajtünnepet rendeznek szombaton Csermajorban
Sajtverseny, sajtlovag-avatás, sajtkóstoló, az ország legnagyobb Pannónia sajtja és tejtusa is várja azokat, akik ellátogatnak szombaton a Kapuvárhoz közeli Csermajorban tizenötödik alkalommal megrendezett sajtünnepre.
Wellner Andrea, az esemény főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy a sajtünnep valójában már pénteken megkezdődik, ám az első nap a szigorúan szakmai programoké. Ekkor tartják a sajtversenyt is, amelynek eredményhirdetése azonban már a szombati programok része.
Szombaton a reggeli órákban fúvószenekari koncerttel indul a rendezvény a Vitnyédhez tartozó tangazdaságban, majd a fesztivál hivatalos megnyitója után hirdetik ki, melyik sajtot találta a legjobbnak a zsűri.
Eddig mintegy félszáz nevezés érkezett a megmérettetésre. Külön versenyeznek a kemény és félkemény, a lágy és féllágy, az ömlesztett, valamint a juh- és a kecskesajtok.
A rendezvényen sajtlovagokat avatnak azok közül, akik a legtöbbet tették a sajtos szakmáért, illetve a sajt jó hírét keltették, majd a sajtkóstolók során az ország legnagyobb (száradás után mintegy nyolcvankilós) Pannónia sajtját is megízlelheti a közönség. Egy szakmai rendezvényen azt vitatják meg, mi a tej, a tejtermékek és a sajtok szerepe a magyar gasztronómiában.
A hagyományőrző bemutatók és népzenei koncertek mellett helyet kapott a programban tejivó verseny is – közölte Wellner Andrea, aki felidézte, hogy a korábbi években a tejtusa megnyerésére másfél literes fogyasztással volt esély. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >