Saját mobilmárkával jelentkezhet a Tesco
Új mobilmárka tűnhet fel hamarosan Magyarországon, ugyanis a Tesco áruházlánc előrehaladott tárgyalásokat folytat az egyik hazai mobilszolgáltatóval saját márkás mobilelőfizetés-értékesítés kapcsán. Könnyen elképzelhető az is, hogy a Tesco lesz az első hazai virtuális mobilszolgáltató – írja a HWSW.
Az internetes szaklap több, egymástól független forrásból származó értesülése szerint nagy az esély rá, hogy rövidesen Magyarországon is megjelenik saját mobilmárkájával a TESCO áruházlánc. A brit áruházlánc több országban is működtet virtuális mobilszolgáltatást (ami azt jelenti, hogy egy nagy mobilszolgáltatótól bérel hálózati kapacitást, az ügyfél adminisztrációt viszont önállóan intézi). A lap szerint a cég itthon a Vodafone-t választotta partneréül, bár egyelőre nem tudni, hogy az alapot a más országokban is működő modell adja, vagy csupán saját márkanéven értékesítő viszonteladó lesz a Tesco.
A lap szerint a Tesco lépése azért is érdekes, mert a VODAFONE már működik együtt két céggel is hasonló mobilszolgáltatáson keresztül, ám ezek nem tekinthetők igazi sikertörténetnek. A Vodafone 2009-ben kötött megállapodást a Magyar Postával, mely Postafon néven azóta is árul speciális, elsősorban az idősebb korosztályt célzó mobiltelefon-díjcsomagokat és készülékeket. Ennek bevezetését idén februárban követte a tv2.mobilnet, mely az MTM-SBS Zrt.-vel kötött együttműködés keretén belül valósult meg, kizárólag mobilinternet értékesítésére.
A Tesco áruházlánc, illetve a multi hazai képviselője, a Tesco Global Áruházak Zrt. számára sem számít teljesen ismeretlen terepnek a szolgáltatószektor: a cég többek közt biztosítási szolgáltatást, utazást, megtakarításokat és más banki szolgáltatásokat nyújt saját márkaneve alatt Magyarországon.
A Vodafone és a Tesco egyébként régóta partnerek, az operátor feltöltőkártyás csomagjai több áruházban is elérhetők, emellett a mobilszolgáltató tavasszal exkluzív szerződést kötött a Tescóval a tv2.mobilnet értékesítésére.
A Tesco az Egyesült Királyságban és Írországban évek óta jelen van a mobilszolgáltatói szegmensben is, a cég az egyik legnagyobb, legmeghatározóbb virtuális szolgáltató a szigetországban – írja a HWSW nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >