Saját mese podcast csatornát indított a KUBU
Mesékkel segíti a gyerekeket és a szülőket a koronavírus okozta helyzetben a KUBU. Ezúttal nemcsak kiváló minőségű italokkal, hanem az Itt és Most társulat színészének tolmácsolásában, egyedi zenével ellátott mesékkel teszi könnyebbé a családok életét és dobja fel a megszokott hétköznapokat a népszerű márka.
Több mint egy hónapja sok család élete teljesen megváltozott, ugyanis mindenki otthon tölti a mindennapjait, az otthon jelenti a bölcsődét, az óvodát, az iskolát és a munkahelyeket is. A KUBU most a család minden tagjának segítséget nyújt mese podcastjaival, amelyekben olyan nagyszerű mesékkel találkozhatunk, mint a Macskacicó vagy a Szóló szőlő. A rövid történetek Szőke Gábor, az Itt és Most Társulat operatív vezetőjének, impró színészének és trénerének előadásában hallhatók, az elérhető mesék listája pedig hétről hétre növekszik.
„Fontosnak találtuk, hogy ebben a helyzetben is segítsük valahogy a családokat. A meséket pedig szerintünk mindenki szereti, ezért is jutott eszünkbe ez a szórakoztatási forma. A kampányunkban közreműködik az Itt és Most Társulat, a még nagyobb élmény érdekében pedig egyedi zenével is készültünk. Bízunk benne, hogy sok családhoz jutnak el a mesék és ezzel is megkönnyíthetjük a hétköznapjaikat” – mondta el Várkonyi Vilmos, a KUBU brand managere.
Az ötlet és a megvalósítás a Kraftwork Reklámmanufaktúra nevéhez köthető, a mesék pedig a legnépszerűbb podcast felületeken, így az iTunes-on és a Spotify-on is már elérhetők.
iTunes: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mes%C3%A9k-a-kubu-t%C3%B3l/id1509031864
Spotify: https://open.spotify.com/show/1en7Z6oBQK4msx7NaZLAZc
Kapcsolódó cikkeink
Hazai utazásokra fejenként átlagosan 105 000 Ft-ot szánunk
A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt…
Tovább olvasom >Uniós bíróság: a biztosítóknak vissza kell téríteniük a koronavírus-járvány miatt lemondott szervezett utazások árát
A csődbe ment utazási irodák biztosítóinak vissza kell téríteniük azoknak…
Tovább olvasom >COFACE 2023-as CEE TOP 500 lista: Ismét dobogós a Mol
Bár a koronavírus-járvány negatív hatásaiból kilábaltak a cégek, az év…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >