Saját márkanévvel indított mobilszolgáltatást a MOL
Saját márkás mobilszolgáltatást indított hétfőn a Mol Nyrt. a Magyar Telekom hálózatára támaszkodva – közölte a Mol az MTI-vel.
A két vállalatcsoport között az idén júliusban létrejött stratégiai együttműködés keretében kialakított szolgáltatás az olajvállalat szerint a Multipont Törzsvásárlóknak járó feltöltési kedvezmények, illetve az országos kúthálózatnak köszönhető könnyű elérhetőség miatt lehet vonzó az ügyfeleknek.
A régió olajipari vállalatai közül elsőként a Mol jelenik meg a mobilkommunikációs piacon, és a tervek szerint ez a szolgáltatás hamarosan regionálisan is elérhető lesz – fejti ki Horváth Dori Jenő, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója a közleményben.
A Mol Mobile szolgáltatást a társaság töltőállomásain lehet megvásárolni, a készülékkínálatban az induláskor hagyományos és érintőképernyős Samsung készülékek lesznek elérhetőek.
A közlemény szerint a lépés illeszkedik a Mol magyarországi stratégiájába, amely bővíteni kívánja a töltőállomásokon kínált szolgáltatások körét. Ennek keretében indult például a Magyar Postával közösen a Postapont szolgáltatás, a kerékpárosokat megcélzó bringaprogram és a használt sütőolaj begyűjtését célzó akció is.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója júliusban írtak alá egy stratégiai megállapodást a két vállalat között. A megállapodás az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatika területét érintő együttműködésekről szól. A stratégiai dokumentum többek között szándéknyilatkozatot is tartalmaz a különböző kis- nagykereskedelmi szolgáltatások bővítéséről és további kereskedelmi együttműködések lehetőségeiről, valamint az informatikai és távközlési szolgáltatások területéről. Emellett a két vállalat megvizsgálja, hogyan tud a jövőben együttműködni a régiós piacokon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >