Saját láncban gondolkozik a Csoki Max
A Csoki Max Magyarország Kft. 1998-ban nyitotta meg nagykereskedelmi raktáráruházát. Jelenlegi, 2500 m²-es telephelyére 2001-ben költözött, így a korábbinál sokkal korszerűbb körülmények között, jóval nagyobb választékkal tudja kiszolgálni vásárlóit. Az induláskor kialakított édesség- és kávé-alapválaszték az évek során 8000 cikkelem fölé nőtt, alapvető élelmiszerekkel és konzervekkel kiegészülve.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2018/06/Csoki-Max_Miklos_opt-278x300.jpeg)
Gál Miklós
ügyvezető
Csoki Max Magyarország
2015-ben megvásárolták a telephelyük mellett található Vegyimax Magyarország Kft.-t, amely egy 2001-ben alapított háztartási, vegyiáru-, illatszer-szaknagykereskedés. 1500 m²-es alapterületével és a közel 9000-féle cikkelemmel a régió mértékadó szereplője. Újraszervezése után az új beszállítók és vevők bevonása 2016-ban közel 30%-os, 2017-ben 15%-os árbevétel-növekedést eredményezett.
Emellett a Csoki Max első kiskereskedelmi egységét is megnyitotta Debrecenben, majd ezt követte újabb három, 2-300 négyzetméter közötti alapterületű üzlet. Saját kiskereskedelmi láncukat 2 éven belül szeretnék 15-20 egységre bővíteni.
Közel 3000 kiskereskedőt szolgálnak ki. A C+C üzletbe látogató partnereik mellett 11 értékesítőjük 1500 üzletet látogat.
– Erősségünk a biztos szakmai háttér, kulcsembereink jellemzően 15-20 éve állnak alkalmazásunkban – mondja Gál Miklós, a Csoki Max Magyarország Kft. ügyvezetője. – Beszerzésünk gerincét a Next Unió Magyarország Kft. által koordinált beszállítók biztosítják, továbbá nagyon jó kapcsolatot ápolunk a kiváló ár/érték arányt biztosító regionális gyártókkal és forgalmazókkal. Kapacitásaik bővítése folyamatban van. 2019-ben adják át modern, 10 000 m²-es logisztikai központjukat és C+C áruházukat. Az új raktár lehetőséget nyújt cikkelembővítésre élelmiszer és non-food kategóriában egyaránt. Terveik között szerepel még a Nyugat-Európában már bevezetett márkás, minőségi termékek „piacmegelőző” értékesítése, valamint az állateledel-kategória bővítése is. //
Vevőkör:
RETAIL
Főbb forgalmazott kategóriák:
ÉDESSÉG, KÁVÉ, VEGYI ÁRU
Bruttó forgalom, 2016.:
6,2 MRD HUF
Bruttó forgalom, 2017.:
6,3 MRD HUF
Honlap: www.csokimax.hu
Területi lefedettség:
KELET-MAGYARORSZÁG
Kapcsolódó cikkeink
Kivezetné Daniel Kretinsky a Metrót a tőzsdéről
A cseh milliárdos Daniel Kretinsky cége, a EP Global Commerce…
Tovább olvasom >Minőség, innováció, növekedés
A Salesrep Kft. története jól példázza, hogyan lehet a folyamatos…
Tovább olvasom >Nagykereskedelmi trendek 2024 után: Tech, AI, fenntarthatóság…
A nagykereskedelmi iparág jelentős átalakuláson megy keresztül, amelyet a változó fogyasztói…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >