Saját kúttal csökkenti költségeit a berekfürdői Pávai gyógyszálló
Évente több mint 4 millió forinttal csökkenti működési kiadását a berekfürdői Termál Hotel Pávai Gyógyszálló azzal, hogy saját fúrt kútjából nyeri a gyógyvizet és a víz mellett feltörő kísérőgázt is hasznosítja.
Kovács Tibor, a gyógyszállót működtető Rheu–Med Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a szálloda 2012 novemberéig az önkormányzati Gyógy- és Strandfürdőtől vásárolta a gyógyvizet, ami évente 4 millió forintjába került. Újonnan belépő költség viszont a használt gyógyvíz elhelyezése és az államnak fizetendő vízkészletezési díj.
A termálvizet adó kútból feltörő metángázt leválasztják és gázmotorral elektromos áramot termelnek a létesítmény számára, a gázmotor hőjét pedig fűtéshez és használati meleg víz előállításához használják – mondta.
A Rheu-Med Kft. 2012-ben 138 millió 621 ezer forint árbevételre tett szert és 22 millió 365 ezer forint nyereséget könyvelhetett el. Évente tb-támogatással 6000-6500 gyógyulni vágyó beteget kezelnek a szálloda egészségügyi részén, ágykihasználtságuk 50-55 százalék között mozog.
A szálloda építése a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen 2001 októberében kezdődött és 2002 decemberében fejeződött be. Az eredetileg 30 szobából, 3 apartmanból álló, 72 vendég befogadására alkalmas létesítmény 229 millió forintba került, a beruházáshoz 102 millió forint támogatást kaptak a Széchenyi-terv keretében. 2007-ben 2 apartmannal bővült a szálloda, így jelenleg 80 vendéget tud fogadni. Az új hévízkutat 2011-ben egy energetikai pályázat megnyerése után fúratták.
A gyógyszálló ellátására fúrt hévízkút 650 méterről feltörő 45,8 Celsius fokos termálvizét előbb az Országos Környezet-egészségügyi Intézet fürdésre alkalmas természetes ásványvíznek minősítette. Ezt követően kezdődött meg gyógyvízzé nyilvánítása csípő- térdízület és gerincbántalmakban szenvedő betegek bevonásával – mondta Kovács Tibor. A kedvező vizsgálati eredmények alapján az Országos Tisztifőorvosi Hivatal engedélyezte a Berekfürdő B-196 jelű mélyfúrású kút vize esetében „Sanitaqua” néven gyógyvíz megnevezés használatát – tette hozzá az ügyvezető. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >